A zarándoklat elindulása előtt Roska Péter koncelebrált szentmisét mutatott be a Sziklatemplomban. A szentbeszédet Puskás Antal, a magyarországi pálos rend új tartományfőnöke mondta.

A szertartás kezdetén Roska Péter rámutatott: a Szentlélektől kaptuk a sugallatot, hogy férfizarándoklatra induljunk, áldani az Istent az ő csodálatos tervéért, hogy férfit és nőt alkotott. Az identitásnak jelentősége van. Az Úristen meghív minket arra, hogy azon az úton váljunk szentté, amit nekünk személyesen kijelölt.

Szent Máté evangéliumából hangzott el az a szakasz, amelyben a tanítványok a böjtről kérdezik Jézust. (9,14-17.) Puskás Antal megvilágította: Jézus példabeszédeiből gyakran érezni, hogy hallgatósága között nők és férfiak is voltak. A nő tudja, hogy ha az új, friss, beavatatlan szövetet ráteszik egy régi, elhasználódott, halott ruhára, akkor az új folt a víz hatására összehúzódik, és tönkreteszi a régi szövetet. A férfiak is megérthették a példabeszédet, mert tudták, hogy a bort új tömlőbe kell tenni, míg friss, hiszen a bor élő valóság, tágul, mozog. Ilyen az Isten Országa, ilyen a Szentlélek ereje, nem tűri el, hogy belecsontosodjon az ember bizonyos sémákba. A Szentlélek mindig kimozdít, alakítani akar az ember szívén, látásmódján – mondta Antal atya.

A hazai pálosok tartományfőnöke az egyetlen magyarországi rendalapító, Boldog Özséb életpéldáját állította a férfi zarándokok elé. Az 1200 és 1270 között élt Özséb nagyon fontos alapot rakott le, nemcsak a pálos rend alapítójaként, hanem a magyarságnak is fontos szentje. A pálosok szabályzatában négy pontban fogalmazza meg, hogy mi a rend karizmája. Az első a magányban eltöltött tevékeny élet és a liturgikus imák szeretete. A második a Szűzanya különleges tisztelete, az ő rendkívüli önátadása. A harmadik a vezeklés. A negyedik pedig az idők jeleire való különlegesen érzékeny figyelem.

Antal testvér kifejtette: ez a négy szabálypont megmutatkozott Boldog Özséb életében is. Vágyódott a magány után. Esztergomi papként ő maga kereste fel először a remetéket az erdőben. Negyven év körül lehetett, közvetlenül a tatárdúlás előtt. Negyvenéves korunkban sokunkban megfogalmazódik, hogy most már szeretnénk igazán azok lenni, akiknek Isten teremtett minket. Ehhez lényegileg hozzátartozik a magány, akkor is, ha házas vagy, és akkor is, ha papként éltél hosszú időn keresztül. A magány nem elszigeteltség másoktól, hanem Isten keresése a magányban. Egy új belső hang megtalálása, azt akarod, hogy ez legyen a te belső hangod, és ne külső körülményeknek, elvárásoknak akarj megfelelni. Az Istennel együtt akarsz cselekedni, szeretni.

Különlegesen fontos volt Boldog Özséb életében a liturgikus imák szeretete. Krónikaírója, Gyöngyösi Gergely jegyzi meg róla, hogy a szentmisét rendkívüli önátadással élte meg, mutatta be. A szentmise bemutatása nyilván a pap feladata – mondta a szónok. Ám az Eucharisztia lényege, az áldozat bemutatása, az minden férfinak ott kell hogy legyen az életében. A test teológiájával foglalkozó Christopher Westnek van egy nagyon jó meglátása: a férfiasságot akarjátok látni? Nézzetek a keresztre. Ez az igazi férfi – tette hozzá a pálosok tartományfőnöke. Aki odaadja áldozatként az életét azért, hogy élet fakadjon ebből másoknak.

A Szűzanya tisztelete igazán a 16–17. században bontakozott ki, de alapjaiban kezdetektől ott volt a pálosok életében. Puskás Antal szerint Boldog Özsébre is áll az, amit egy szerzetes tett: amikor megérkezett a remetesége helyére, a svájci hegyekbe, az volt az első dolga, hogy letette maga elé a magával vitt Szűzanya-szobrot. Ezzel kezdődött a remeteélete. Lényeges volt ugyanis számára, hogy ott legyen a nő alakja. Boldog Özsébnek is Mária szimbolizálja, testesíti meg az Egyházat. Remeteként rendkívül fontos volt számára, hogy megélje azt a teremtettségében lévő fontos dolgot, hogy át kell adni az életét a női minőség felé. Amit a Szűzanya jelenít itt meg, a közbenjárónk Krisztusnál. Hamis lenne az a cölibátus, ha a férfi azt mondaná, nem érdekel a nő, vagy a nő, hogy nem érdekel a férfi. Az igazi cölibátus az Krisztusé. Az igazi férfi pontosan tudja, hogy kinek adja oda az életét.

Az idők jeleire való különlegesen érzékeny figyelemmel kapcsolatban a szónok elmondta: ez nem egyszerűen egyéni figyelgetés, hanem az Egyház tanításával való együtt mozgás, gondolkodás. Boldog Özséb életében ez úgy jelent meg, hogy a Pilisben és szerteszét éltek remeték, akik között többen hajlamosak voltak a remeteségre, sokan a maguk feje után mentek. Ezért a pápák szorgalmazták, hogy tömörüljenek közösségbe ezek a szentéletű emberek. Boldog Özséb, amikor Isten megadta neki a lehetőséget, hogy összegyűjtsék a lángokat, érzékenyen figyelte az idők jeleit. Tudott az Egyházzal együtt gondolkodni, nem egyéni eszmerendszereket talált ki, hanem az Egyházra figyelt. Isten megerősítette őt egy látomásban, és kiderült, hogy nagy áldás van rajta. Tíz éven belül hét kolostort alapított.

Ugyanígy, figyeljünk ma is arra, milyen dokumentumokat ad ki az Egyházi Tanítóhivatal, VI. Pál pápa Humanae Vitae kezdetű enciklikájától napjainkig. Kiemelten foglalkoznak ezek a dokumentumok a családdal, az életvédelemmel, a nemekkel, olyan dolgokkal, amelyek a modern korban megkérdőjeleződnek. Amikor döntenünk kell lényeges kérdésekben, ne azzal törődjünk, hogy mit tart ezekről a közvélemény, hanem az Egyház tanítását tartsuk szem előtt.

Puskás Antal atya így fejezte be prédikációját: Boldog Özséb élete legyen meghívás számunkra, hogy megéljük a magányt, mint ő, a liturgiában, az áldozatban tudjuk odatenni magunkat, mint ő, a Szűzanyának legyen mindig lényeges helye az életünkben, és tudjunk figyelni az idők jeleire.

A szentmise után a pálos tartományfőnök megáldotta a mintegy ötven zarándokot, akik között jelen volt minden korosztály, még három kisfiú is útnak indult az édesapjával. A Sziklatemplomból, Szent Özséb barlangjából elindulva az első helyszín a Gellért-szobor volt. Innen a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomhoz zarándokolt a menet. Szent Gellértet itt temették el. Ezután következett a Szent István-bazilika. Innen fölgyalogoltak a budai várba, Boldog IV. Károlyra emlékezve. Innen lementek a Vérmező felé, a János Kórházig, ahol Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóról emlékeztek meg. Hozzá ugyan nem kötődik semmi konkrétum a helyszínen, de a szervezők úgy gondolták, hogy a „szegények hercegét” semmiképpen nem hagyhatják ki. Innen továbbmentek a Hárshegyre, Boldog Bátori László barlangjához. Közben végig beszélgettek, közösen imádkoztak, rózsafüzért mondtak, megosztották lelki tapasztalataikat.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír