Az összegyűlt papokat és diakónusokat köszöntve a pécsi megyéspüspök kiemelte, számára rendkívül különleges ez az alkalom, hiszen mint főpásztor először vesz részt a hagyományos papi zarándoklaton.

Amikor valaki felfedezi a papi hivatást a szívében, megtapasztalja, hogy magára marad a döntésben. Akár Mária az angyali üdvözletet követően. Felmerül bennünk, vajon kivel tudunk erről beszélni, ki ért meg minket? Vannak, akik emlékeznek, kivel osztották meg először, felnőtt fejjel, őszinte szívvel ezt a szándékot. Mi alapján lehetett kiválasztani, hogy pont neki mondjuk el? Később pedig kivel lehetett beszélgetni a hivatás megélésről? – tette föl a kérdéseket homíliájában a főpásztor.

A kérdések mögött ott áll Mária, aki megélte, hogy végtére is mindegy, kivel ül le, kivel beszélget, annak valójában fogalma sem lesz a benne lévő érzésekről. Mégis megosztotta azokat Erzsébettel, akinél meghallgatásra talált, hiszen ő is felismerte a kegyelmet (vö. Lk 1,39–45). Ezért fontos, hogy a papok közösséget alkossanak, barátai legyenek egymásnak.

Mária nem mindig érthette Jézust – mi sem érthetjük mindenkor magunkat, hivatásunkat sem. Az Isten ránk hagyta. Van, aki számára a papság kudarcok sorozata, hiszen számtalan nehéz helyzettel találkozunk. De tudnunk kell, hogy a döntés a szívünkben született, és ez az Úr akarata.

Ezért nem megérteni, megfejteni, megoldani kell, hanem hagyni és megélni. Amikor új élet jön a világra, hagyjuk fejlődni, emberré válni. Mikor lesz kész? Talán soha, ez folyamatos munka. Ez a hivatás!

– mondta a püspök, majd a férfiak feladatára emlékeztette paptestvéreit.

Ahogy egy családban – még a legharmonikusabb szeretetközösségekben is – az apa magányos harcos, úgy a lelekipásztorok is azok a maguk környezetében. Bár ez negatívan hangzik, valójában jó, hogy ez az élet valósága, melyben formálódunk, erősödünk. Ahogy előrehaladunk, rájövünk: többet képzeltünk, és felismerjük a középszerűséget, elmúlik a fiatalkori lelkesedés.

Ezért meg kell tanulnunk elfogadni azt, amink van, amik vagyunk, és ezért kell hálát adnunk!

Mindegy milyen életet élünk, minden napunkat Krisztusnak adhatjuk, mert Ő meghívott, kiválasztott minket – hangsúlyozta Felföldi László.

Majd a homília zárásaként kiemelte, nem azért lesz valaki pap vagy édesapa, mert más, jobb, tehetségesebb, hanem azért, mert Isten így akarta. Mécs László így fogalmazza ezt meg: „Csak annyit tudtam, Valaki szeret. / Valaki nagyobb minden boldogságnál, / minden csendnél és minden szerelemnél, / nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél. / Tudtam, szeret. És ennyi az egész. / Hagytam magam szeretni, mint a gyermek, / a Jézus Krisztus ember-ideálja. / Hagytam magam vezetni, mint a gyermek. / A gyermekben nincs cél, nincs hősiesség, / csak megy, ha küldik, s nem tudja miért. / És küldtek. Mentem. Ennyi az egész.” (Csak ennyi az egész)

A szentbeszéd után a Pécsi Egyházmegye jelen lévő papsága csendben elmélkedett. A bensőséges hangulatú liturgiát követően a paptestvérek beszélgetésen vettek részt. A zarándoknap további programját Felföldi László megyéspüspök vezette.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír