A Liège-től délkeletre fekvő belgiumi településen, Banneux-ban, a II. világháborút megelőző években egy tizenegy éves kislány, Mariette Beco különös dolgokat élt át.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Mariette Beco 1921. március 25-én született, Urunk születése hírüladásának ünnepén, hét gyermek közül az elsőként. Édesapja katolikus volt, ám évek óta a templom közelében sem járt, így aztán gyermekei vallásos neveltetése sem foglalkoztatta. Mariette-nek mindazonáltal volt egy rózsafüzére, amit egyszer talált valahol.

1933. január 15-én Mariette épp a konyhaablakból nézte, mikor érkezik végre haza öccse; kint mindent hó borított, a hideg dermesztő volt, már rég besötétedett. A szél süvített a ház résein keresztül. Amint a kislány nézelődött, egyszer csak észrevett egy gyönyörű hölgyet az udvarukon, akit fényesség vett körül; hosszú fehér ruhát viselt kék selyemövvel, és mezítláb volt. Lábánál egy aranyrózsa hevert. Mariette felfigyelt rá, hogy a hölgy valójában nem a földön áll, hanem valamivel fölötte. Egyszer csak a fehér ruhás hölgy intett a kislánynak, hogy menjen oda hozzá. Mariette próbált racionális lenni, és elmagyarázta magának: annak, amit lát, semmi értelme; amit lát, talán csak az olajlámpás tükröződése – át is vitte a lámpást a szobába. Amikor visszatért a konyhába, a hölgy még mindig ott állt. Mariette hívta édesanyját, s elmondta, mit lát odakint, de ő csak megrázta a fejét, és leszögezte: „Ostobaság.”

Amikor Mariette ragaszkodott hozzá, hogy az udvaron egy hölgy áll, édesanyja csúfondárosan közölte: „Talán a Szűzanya az.” Majd vállat vont, összehúzta a függönyt, és elment az ablaktól. A kislány ismét széthúzta a függönyt, és azt mondta: „Nézd, Mama! Milyen gyönyörű! És mosolyog rám. Ki akarok menni hozzá.”

„Nem mész sehova, Mariette. Hagyd abba ezt az ostobaságot, és zárd be az ajtót” – hangzott a válasz.

Mire a kislány visszatért az ablakhoz, a hölgy már eltűnt; Mariette felidézte, hogy rózsafüzér lógott az övéről, ezért gyorsan felment a szobájába, elővette az elrejtett rózsafüzérét, és imádkozni kezdett. Amikor öccse hazatért, és Mariette elmesélte neki, mi történt, kinevette és bolondnak nevezte – ahogy a következő években a faluban is sokan.

Három nappal később, január 18-án Mariette hirtelen kiszaladt a házból. Este hét körül járt az idő. Édesapja utánafutott, és látta, hogy lánya egyszer csak térdre borul: a hölgy ott állt előtte, egészen közel. Apja egy fa mögül elbűvölten figyelte a jelenetet.

A hölgy ismét intett Mariette-nek, hogy kövesse őt, úgyhogy fölkelt, és követte; édesapja szintén. A kislány hirtelen megint térdre borult. Egy forráshoz érkeztek, és a hölgy így szólt: „Tedd a vízbe a kezed! Ez az én forrásom. Jó éjszakát!”

A hölgy ezzel eltűnt. Mariette édesapját mintha kicserélték volna: Jamin atyához sietett, és meggyónt, hogy ismét mehessen szentmisére és áldozhasson.

A Szűzanya nyolc alkalommal jelent meg Mariette-nek a következő hónapokban. Elmondta neki: „Én vagyok a Szegények Szent Szüze. A forrásom mindenkié, hogy meggyógyítsa a betegeket.” Máskor egy kis kápolnát kért a lánytól, és azt mondta, azért jött, hogy enyhítse a szenvedést. Sokszor kérte Mariette-et, hogy imádkozzon, az 1933. március 2-i, utolsó találkozás alkalmával pedig így szólt: „Én vagyok a Megváltó édesanyja, az Isten anyja. Imádkozz sokat!” Majd a kislány fejére tette a kezét: „Isten veled. Istennél újra találkozunk.”

A Szűzanya kérésére épült kápolna a Beco család hajdani otthona mellett

1942-ben Liège püspöke jóváhagyta a Szegények Szent Szüze tiszteletét; 1947-ben megérkezett a jelenések szentszéki jóváhagyása. 1949-ben XII. Piusz pápa ezt megerősítette.

Mariette Beco később többé-kevésbé átlagos életet élt; férjhez ment egy vendéglőshöz, sokat szenvedett boldogtalan házassága miatt, majd egy mozgáskorlátozott férfival kötötte össze életét, akit haláláig ápolt. 90 esztendősen hunyt el, 2011-ben. A kis forrás, melyet a Szűzanya mutatott meg neki, zarándokok sokaságát vonzza; csodás gyógyulásokról számoltak be.

Más látnokokkal ellentétben nem élt különösebben vallásosan, és nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak sem. 2008-ban, a jelenések 75. évfordulóján arra kérték, hogy adjon nyilatkozatot; így indokolta, miért nincs mit mondania: „Nem voltam több, csak egy postás, aki kézbesíti a levelet. Ha ezt megtette, már nincs többé jelentősége a postás személyének.”

Forrás és fotó: Aleteia.org

Magyar Kurír
(vn)