Áldott Karácsonyt!

Esztelneki pásztorjátékosok csapata

Testvéreim! „Jöjjetek mindnyájan az Urat imádni”. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal, a napkeleti bölcsekkel és az alázatos imádók megszámlálhatatlan seregével, akik az újszülött Gyermek elé járultak, mindazokkal, aki az évszázadok folyamán befogadták szívükbe a Karácsony misztériumát, mi is hagyjuk, hogy e nap fényessége mindenüvé kiáradhasson: hogy beléphessen a szívünkbe, bevilágítsa és felmelegítse otthonainkat, vidámságot és reményt hozzon lakásainkba, és békét adjon a világnak! 

Áldott Karácsonyt kivánok minden kedves ide látogatónak és olvasónak!

Esztelnekről fr. Szilveszter ofm 2016 Karácsonyán  

Az Úr egy kisgyermeken át is képes meg változtatni a világot… - Karácsony ünnepe

Ferences templom Esztelnek

A világtörténelem fordulópontja, az idők teljessége, Urunk, Jézus Krisztus születésének napja. Az egész teremtett világ erre a fordulópontra készült, de mégis milyen kevesen ismerték fel az isteni örök Ige látogatásának idejét. A világ Világossága egyre nagyobb fénnyel ragyogja be a történelmet, és minden embert ösztönöz a megváltás befogadására. Mi, hittel és örömmel valljuk a szentmise kezdőénekével: Gyermek született, Fiú adatott nekünk, az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten örök terveinek Hírnöke.

Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, amikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, amikor mindenki elérzékenyül a betlehemi istálló Kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozofikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk. János elmélkedő sorait az örök Igéről.

Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Semmi sincs véletlenül benne, mindennel valamire tanítani, inteni akar bennünket a mi Anyaszentegyházunk, így a mai evangéliumi részlettel is.

„Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”( Jn 1, 1 – 18.). Elgondolkodtató rész. Ha meg akarjuk fejteni e titkot, akkor gondolkodnunk kell fölötte.

Tehát az Egyház, nem kezd el érzelmeskedni a betlehemi kisdeden, mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni, bármely kisbaba nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge és kedves tud lenni.

Viszont ebben az esetben, abba kell belegondolnunk, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Szent János evangélista pontosan erről beszél. És ahogy az ember olvassa ezeket a sorokat, ahogy elgondolkodik fölöttük, megdöbben azon: hogy ki ez a gyermek: a Magasságbeli Isten Fia, a megtestesült, az emberré lett második isteni személy, aki azért helyezkedett az ember szintjére, hogy az embert fölemelje méltóságára: „mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott nekik, hogy Isten gyermekévé legyenek” – írja szent János evangélista.

És az Ige testé lett és közöttünk lakott… Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek – pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda óriási valóság rejtezik abban a kicsin ostyában... Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: Ő a Teremtő Isten Fia, a második isteni személy, az évezredeken keresztül várt Messiás.

Igen, a jászolban fekvő Gyermekben – miként az Isten képére teremtett látható emberben is – megmutatkozik a láthatatlan Isten. Ezzel kapcsolatosan valljuk a karácsonyi szentmise első prefációjában, „az Ige megtestesülésének titka által a te dicsőséged új fénye ragyogott föl nekünk, hogy amikor látható alakban ismerjük meg az Istent, a láthatatlan világ szeretetére gyulladjunk általa.”

Itt idézhetjük Szent Ferenc atyánknak, Isten Szegénykéjének karácsonyi élményét, azt, hogy Jézus iránti szeretetét az Oltáriszentség és a Megtestesülés titkának összekapcsolásával figyelmünket a láthatatlan világ szeretetére irányítja, amikor így ír az első intelmében: „Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát.” (Int 1,16-18)

Karácsony misztériuma, titka által hallatlanul merész és érthetetlen dolgot állít a kereszténység, vagyis azt, hogy a mindenség teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Ugyanis könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded, az a jászolban fekvő kisbaba, a hatalmas Isten Fia. Vajon mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye, mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot - hiszen Isten mindenható.

Egyelten lehetséges magyarázat: a SZERETET. Lehet, hogy most ez a megindokolás, sokakban csalódást okoz, mert oly megszokott és elkoptatott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház a szókincsében használja ezt a szót, akkor sokszor úgy érezzük, hogy nem több mint egy üres szóvirág, egy megszokott sablon. Ez azért van, mert a szeretet fogalma sokkal mélyebb és nehezebb, mintsem gondolnánk.

Hogy milyen az igazi szeretet? Az természetesen összhangban áll az Istenről alkotott képünkkel. Az egyik, helytelen Istenkép szerint, úgy áll előttünk az Isten, mint aki a menny trónusának magasából figyeli az embereket és osztogatja parancsait, s parancsai oly messziről hangzanak, hogy nem értjük meg azokat, ennek következtében úgy gondoljuk semmi közünk az egészhez. Hány és hány embernek kimondva, kimondatlanul ilyen az istenképe.

A másik hamis Istenkép, aki értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé, s nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék.

Hát volt értelme ennek az életnek? Hiszen annyi, de annyi gonoszság volt még utána, és van napjainkban is az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket. Volt értelme a betlehemi istállónak? Ki más válaszolhatna ezekre a kérdésekre, mint maga az Isten – s a Betlehemi Kisded hallgat. Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: Dicsőség a magasságban istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.

Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: És az Ige testé lett és közöttünk lakott. S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos és mély igazságból, akkor elmondhatjuk az apostollal:

Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét… Természetesen nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív és lélek szemével és szeretetével.

Hát adja Isten, hogy az Esztelneki Madonna közbenjárására, a mai szent ünnepen és az elkövetkező napokban, hetekben és években, a lélek szemével mi is megláthassuk, fölfedezhessük a betlehemi Kisdedben és a mellettünk élő emberben is a láthatatlan Istent.

Mai gondolatainkat egy áldással, pontosabban egy karácsonyi áldással szeretném befejezni, felállva fogadjuk:

„Amikor a Betlehemben született gyermekre emlékszel, hajolj meg a tulajdon szívedben élő gyermek előtt, és kövesd álmaid csillagának fényét, s tudd, Isten veled van, bárhová mész is.
Hagyd, hogy az istállóban született remény megmutassa neked, hogy az Úr egy kisgyermeken át is képes meg változtatni a világot.
Karácsony szelleme egész évben melengesse lelkedet!
Béke és kegyelem kísérjen utadon az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten nevében a világ végezetéig! Ámen”

Szilveszter Barát