Jézus úgy akarja az egész emberiséget boldoggá tenni, hogy egyetlen nagy népet alkot belőle – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás április 16-án, húsvétvasárnap, az esztergomi bazilikában bemutatott szentmise homíliájában.

Erdő Péter beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. „A mai nap az örömhír napja!” (2Kir 7,9) A jó hír pedig az, hogy Krisztus feltámadt és mi is feltámadunk. Krisztus üres sírjának élménye félelmet és örömet kelt az asszonyokban, gyanakvást, de egyben reményt is ébreszt a tanítványok szívében. Az üres sírról szóló evangéliumi elbeszélések csak felvillantanak egy-egy személyt, egy-egy tapasztalatot, egy-egy találkozást, mely szívbe ható erővel igazolja az elképzelhetetlent, hogy a kereszten kivégzett Krisztus föltámadt. Ilyen várakozás nem élt Jézus tanítványai körében. Mikor a Mester egy-egy beszédében titokzatosan utalt arra, ami történni fog, nem értették, hogy mit beszél. „Bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra felépítem” – mondta szenvedésére készülődve. Csak a feltámadás után döbbentek rá, hogy saját testéről szól (Jn 21,12). Máskor meg jelet kértek tőle, és azt válaszolta: ez a gonosz nemzedék nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét (vö. Mt 12,13). Itt is a harmadnapi feltámadás titokzatos ígérete rejlik. Ezt sem értették meg rögtön a hallgatói. Még sejtelmesebb mélységeket tárt fel, mikor azt mondta: „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.” (Jn 10,17-18) Jézus beszél itt, akiről most már tudjuk, hogy szuverén hatalma van élet és halál fölött. Az a Jézus, aki eközben mégis engedelmeskedik az Atyának. Az a Jézus, aki Isten és ember. Olyan Krisztus, aki egyben a Szentháromság személye is. A feltámadásban nem egyszerűen Isten és ember viszonyának titka tárul fel előttünk, hanem megmutatkozik a szentháromságos Isten belső élete is.

2. És a feltámadott Krisztusban először a történelem során megdicsőül az ember. Egy valóságos ember, aki valóban meghalt, feltámad és új tulajdonságokkal, különleges testben foglalja el emberként is a helyét az isteni örök dicsőségben. Azért olyan nagyszerű hír ez számunkra, mert megmutatja, hogy kik is vagyunk valóságban, feltárja hivatásunkat, amely örök boldogságra szól.

3. Milyen másképp gondolkodnak ma sokan az emberről! A biológia nagyszerű eredményei alapján a gyógyítás lehetőségei bővülnek, és bővülnek az olyan kísérletezés lehetőségei is, amelyek az embert mint puszta biológiai lényt tekintik, amelyek az emberi örökítő anyagot esetleg más lénnyel keresztezve gyógyászati nyersanyagként igyekeznek felhasználni. Miért is ne? Biztos, hogy a gyakorlati problémákra csak a legújabb tudományos ismeretek birtokában lehet a hit fényében is választ keresni. Hit és tudomány arra kaptak hivatást, hogy kölcsönös bizalommal működjenek együtt az ember érdekében. De megjelenik az ember képe más módon is. Amikor harmadik, vagy akár negyedik generációs emberi jogokról kerül szó, sokszor felvetődik a kérdés, miért pont ezek a jogok illetik meg az egyént, kivel szemben követelheti őket, mi biztosítja ilyenkor az emberi közösség alkotó működését? Sokan úgy gondolják, hogy a szabadság mentességet jelent minden kötöttségtől és köteléktől, mentességet minden felelősségtől, minden intézménytől.

4. Húsvét azonban az igazi és teljes szabadság ünnepe. A régi húsvét az egyiptomi szolgaságból való szabadulást hirdette. Isten vezette ki a népet ezer veszély közt a rabság földjéről. Azért tette ezt, mert kiválasztotta a népet és nagyszerű, megismételhetetlen küldetést szánt neki az üdvösség tervében, az egész emberiség életében. A keresztény húsvét pedig, a mi húsvétunk azt hirdeti, hogy Krisztus legyőzte a halált, megszabadított minket a legnagyobb rabságból, a bűn és a halál börtönéből. Mert bármilyen sikeres legyen is az életünk, bármilyen sokáig éljünk is itt a földön, esetleg jó egészségben kilencven évig is, vagy még tovább, a vége mégis a halál. Ha pedig ezzel minden befejeződik, akkor az egész nem volt több, mint egy epizódja a világmindenség működésének, a véletlen és a végzet játékának. Akkor joggal kérdezheti az ember, hogy miért olyan fontos a jövő, miért kell rövid életemben munkát, kellemetlenséget, áldozatot vállalnom másokért, vagy a jövő nemzedékért. De Krisztus feltámadásával megmutatta, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy mi is sokkal többet érünk, mint amire gyakran becsüljük magunkat. Megmutatta, hogy az igazi szabadság alapja az ember méltósága. Nem a pillanatnyi szeszély, nem az, hogy ki milyen sikerrel lobbizik érdekei mellett valamilyen testületben, hanem hogy Isten képmásai vagyunk a gondolkodás és a szabadság képességével megáldva, halhatatlan lélekkel és olyan testtel, amely feltámadásra és örök életre hivatott. Akkor hát minden szabadságnak az alapja az ember méltósága. A bűntől és a haláltól is azért szabadulunk meg, hogy Isten terve szerint az ő boldogságában részesüljünk, és ebben segítsünk másokat is. Ezért van helye a felelősségnek, van helye a közösségnek és az összetartozásnak is. Jézus úgy akarja az egész emberiséget boldoggá tenni, hogy egyetlen nagy népet alkot belőle, melyben otthonra talál minden nyelv, minden nemzet és minden család.

5. Mi magunk is ott vagyunk a tanítványokkal az üres sírnál. Megkaptuk tőlük a feltámadás örömhírét. Legyen ez a közös hit egységünk erősítője. Forrassza eggyé a Krisztusban hívőket. Tegye élő szeretetközösséggé az egész Egyházat. Ebből a hitből szülessenek újjá családjaink. Ha Jézus életét adta az Atya iránti szeretetből, ha életét adta értünk, akiket barátainak nevez, akkor nekünk is ilyen nagyvonalú szeretetben kell élnünk. És akkor sok minden, ami megoldhatatlan nehézségnek látszik körülöttünk, egyszerre csak új távlatot kap. Ami lehetetlennek tűnt, lehetségessé válik. A halált a feltámadás követi. Ennek a reménynek legyünk a tanúi. Ezt az örömet osszuk meg a világgal. Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Nyári Andrea

Magyar Kurír