A metropólia főpásztorai és a zarándoklatot immár 18. éve koordináló csapat néhány nap alatt találta ki, hogyan lehetnek együtt legalább lélekben a résztvevők – közvetített imádságok által, melyeket elsődlegesen a zarándoklat Facebook-oldalán lehetett követni, de voltak, akik személyesen is bekapcsolódhattak az imádságokba. Négy nagyvárosi helyszín – Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc és Budapest – egyes imádságok után találkozásra, beszélgetésre is várta a fiatalokat.

Debrecenben mintegy ötvenen gyűltek össze augusztus 11-én este a nyitóvecsernyére a főszékesegyházban, ahol Kocsis Fülöp metropolita köszöntötte a helyben és a virtuális térben bekapcsolódókat. Prédikációjában a főpásztor vigasztalta és lelkesítette a zarándokokat. Elmondta: nem volt egyszerű megvalósítani e rendhagyó formátumot, de ha ezen felülemelkedünk, akkor talán még mélyebb tartalmat kaphatunk az idei zarándoklattól, mint eddig bármikor.

„Lehet, hogy az Úristennek terve van azzal, hogy 2020-ban másként zarándokolunk. Rajtunk múlik, hogy fogunk-e zarándokolni, vagy nem; rajtunk múlik, hogy elindulunk-e, vagy sem, hogy elkeseredünk, vagy sem. Mert az egészen biztos, hogy az Úristen mindenkinek készített valamit erre a zarándoklatra.”

Kocsis Fülöp érsek kiemelte: aki idén is el akar jutni Máriapócsra, az a boldogságnak egyik fokáról igenis továbbléphet a következő fokára. „Rajtam múlik, hogy ezeket a nehezebb lépéseket megteszem-e, a küzdelmet vállalom-e Jézusért, s ezen keresztül az Úristen el tud vezetni a boldogság következő fokára. Rajtam múlik, hogy mivé lesz ez a zarándoklat. Az Úristen ezzel a különleges zarándoklattal tanít minket. Úgy tűnik, elvette tőlünk ezt a nagyszerű lehetőséget. Nem mehetünk együtt porban, esőben, napsütésben, fájdalmak közepette, hanem valami másfajta fájdalmak környékeznek meg minket, de mégis haladhatunk.” Így talán még jobban megtanít minket Isten arra, hogyan kezeljük a hiányosságokat, veszteségeket, szomorúságokat.

Rajtam múlik, hogy e rendhagyó zarándoklat elvesz az életemből, vagy hozzátesz. „Meg kell élni ezeket az elvesztéseket, hogy hatalmunk legyen a kísértések, a világ szirén hangjaival szemben. Azért boldogok a lelki szegények, mert akik ezt elfogadják, akik ezt vállalják, azok nem a világból, nem az anyagi gazdagságukból remélik a boldogságukat, hanem tudják, hogy a forrás másutt van (...)” – hangsúlyozta Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

Nagyboldogasszony böjtje kapcsán a főpásztor megerősítette: ebben az időszakban, bár sok mindenről lemondunk, érezhetjük, hogy lelkileg gazdagodunk. „Induljunk el együtt, és higgyük el, hogy az Úristennek semmi sem hiányzik, és ha én az Istennel élek, akkor nekem sem” – zárta gondolatait a Hajdúdorogi Főegyházmegye főpásztora.

A vecsernye végén a szervezők nevében Seszták István főhelynök köszöntötte a résztvevőket. A zarándoklat érzése, a zarándoklás gondolatvilága egészen sajátos, a létező legnagyobb ráhagyatkozás Istenre, „ha észrevesszük az ő akaratát, akkor az idei zarándoklat nem törés, hanem emelkedés, megerősítés az életben” – mondta a főhelynök. Arra kérte a bekapcsolódókat: járják végig a lelki utat, ami idén talán minden eddiginél imádságosabb lesz. A cél azonban változatlan: úgy elérni Máriapócsra, hogy a tanításokat meghallgatva közelebb kerüljünk Istenhez.

A vecsernye után Debrecenben a Hit és Kultúra látogatóközpontban, Nyíregyházán a székesegyház közösségi termében, Miskolcon az ifjúsági irodában, Budapesten a Szinaxis Kollégiumban folytatódott a kötetlen beszélgetés.

A zarándoklat második napja a metropóliai hivatal kápolnájából közvetített paraklisszal kezdődött; majd a Nyíradonyból közvetített vecsernyébe lehetett bekapcsolódni. Minden állomáshelyhez kapcsolódott tanítás.

A lelkipásztorok gondolatait a zarándoklat Facebook-oldalán lehet visszanézni, meghallgatni.

A harmadik napon Nagykállóra zarándokolhattak a résztvevők a virtuális tér segítségével. A budapesti görögkatolikus kollégiumban összegyűlt fiatalok lelkesen énekelték a vecsernyét, és hallgatták Lipcsák Tamás prédikációját, melyben nagykállói parókus a „Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent” tanítást járta körül.

Csak rajtunk múlik, hogy miben vagyunk képesek meglátni a csodát, felfedezni Isten szeretetét. Szív nélkül nincs élet, ezért ezt a szervünket izmok, vastag csontok védik, nehogy sérüljön. Az ember szívét lelki értelemben azonban nem védi a természet, nekünk kell azt megóvni. A világ sokszor kihasználja a jószívű embert, ezért védeni kell a szívünket, hogy tiszta szívűek tudjunk maradni. Csak azokat engedjük be, amik segítenek bennünket – mondta Tamás atya. Hangsúlyozta: „Amikor Jézus a szívről beszél, az ember gondolatait, vágyait, Istennel való kapcsolatát érti alatta. A szív az a hely, ahol az emberi teljesség lakik. Jézus azt is mondta tanítványainak: »a szív bőségéből szól a száj«. Tehát ha azt vesszük észre, hogy sokszor méltatlan, amit mondunk, a problémát a szívben kell keresni. Hasonló a hasonlónak örül, tiszta meglátja a tisztát.”

*

Milyen az idei zarándoklat? Bár sokan egy helyben maradnak, sikerül-e útra kelni mégis, és talán egy sokkal nehezebb terepet bebarangolni? – többek között e kérdésekről beszélgettek a fiatalok a Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, illetve Budapesten szervezett esti találkozókon.

„Ez lett volna az ötödik zarándoklatom, de végül is így is az lett, mert elindultunk, csak most lélekben zarándokolunk – mondta Gaál Richárd, a Központi Szeminárium papnövendéke. – Minden évben találkozási pontot jelent ez a néhány nap, amikor közösen imádkozhatunk, amitől lelkileg felfrissülünk és töltődünk. Idén ez remélhetőleg akkor is megtörténik, ha a lábunk nem fárad el, de a lelkünk töltődik.”

Egy másik papnövendék arról számolt be: neki nagyon sokat jelent, hogy sokan együtt imádkozhatnak. „Ez talán szertartásaink énekes közösségi mivoltából is ered, hiszen csak együtt tudunk ilyen szépen több szólamot megszólaltatva imádkozni. Közös imádság közben az ember sokkal kevésbé kalandozik el, azért is várjuk mindig nagyon ezt az augusztusi hetet, mert ilyenkor három-négyszázan együtt szólhatunk Istenhez.”

Nyíregyházán, a Szent Miklós-székesegyház közösségi termében Kocsis Dániel atya várta a fiatalokat. A rendhagyó zarándoklatba mások mellett bekapcsolódó Mészáros Bori és Sarkadi Luca így vélekedett: „Készültünk. Egész nyáron vártuk a hetet, amikor (...) hosszú utak végigjárásával odavihetjük az Úr házába a lelkünket, az összes gondolatunkat és hálánkat, boldogságunkat, kéréseinket, fohászainkat. Úgy éreztük, hogy egy ilyen nehéz karanténos idő után a zarándoklat mint megváltás érkezik majd. Tervezgettünk. Van jó néhány barátunk, akiket a zariknak köszönhetően ismertünk meg. Vannak, akikkel csak itt találkozunk. És most nem... Azt gondolhattuk, hogy így nem is lesz meg a találkozás öröme. Kimarad a közös ima szépsége a nyarunkból. A legszebb hete a nyárnak szertefoszlik.

És most mégis itt állunk néhány másik zarándokkal, akikkel most online zarándokolunk. (...) ez nem egy túra, hanem egy lelki út. Mindenki vágyik rá, vágyik a lelki töltődésre és arra, hogy ezzel a csapattal, hasonló gondolkozású társasággal töltsön el minőségi időt. (...) Máriapócson fogunk találkozni, (...) online közvetítésekkel, de lélekben együtt.”

*

Ki így, ki úgy, de megérkezett augusztus 14-én Máriapócsra.

A találkozás, a fizikai fáradtság hiánya szomorú, ám amit a helyzet megengedett, amit a technika segített, azt a szervezők kihasználták. Így válhatott az előző évekhez nem hasonlítható, mégis nagy élménnyé ez a hét. A különleges zarándoklat pénteken „érkezett” a kegyhelyre. A résztvevők Paraklisszal köszöntötték az Istenszülőt – igaz, a templomban nem fiatalok tolongtak, hanem az ő fényképeiket helyezték el a székeken.

A szertartást Kocsis Fülöp metropolita vezette.

Seszták István szólt a fiatalokhoz. „Ideértünk az Istenszülő közelébe, és tudjuk jól, hogy csak az tud megérkezni, aki elindult, aki vette a fáradságot, hogy megértse az idei zarándoklat különlegességét, azt, hogy ez ebben a formában is egy isteni ajándék” – mondta a főhelynök.

Felidézte: az elmúlt 17 évben a hála érzésével léptek be a zarándokok a kegytemplomba, és igyekeztek őszintén hálát adni a végigzarándokolt, imádkozott, gyalogolt napokért, hálát adni önmagunkért, megköszönve Istennek azokat az erőforrásokat, amikkel megajándékozta őket a gyalogút során.

„Hálát adtunk a családtagjainkért, barátainkért, mert tudjuk, hogy rászorulunk az Isten támogatására, mert csak az ő segítségével juthatunk előrébb arra a pontra, ahol azt lehet mondani: megérkeztünk. S miután hálát adtunk a paraklisz során, utána megéreztük, és megtapasztaltuk az örömöt, a fiatalos éljenzést, amit minden évben az út előkészített. Így volt 17 évig mindig, s bár rendhagyó az idei zarándoklat, de úgy érzem, így történik most is.

Most sem tehetünk mást, mint hogy mindenekelőtt hálát adunk az elmúlt pár napért és életünk minden lépéséért, önmagunkért, szeretteinkért, mert a hívő, Krisztus-követő ember rá van szorulva az Isten irgalmára.”

Hiányzott e hétből a személyes találkozás, hiányoztak az ölelések, a nevetések, de a technika segítségével lehettek közös imádságok, elérhetőek voltak az atyák elmélkedései.

A nyolc boldogságot elmélkedték végig azok a résztvevők is, akik a szombati lelkinapon a települést körülölelő zarándokútvonalon, a Boldogságok Útján gyalogoltak. A napot Szent Liturgiával kezdték; „útravalót” Kapin István debreceni parókustól kaptak, aki a boldogság-keresést a 127. zsoltárt idézve magyarázta: „Boldogok mindnyájan, kik az Urat félik, kik az Ő utain járnak…” Ebben a korban, a jelen időben élni, boldognak lenni csak úgy lehet, ahogy a mi Urunk Jézus Krisztus elmondta a hegyi beszédben – fogalmazott Kapin István. – A boldogság örömét nem lehet megparancsolni, a boldogság lehetőségének feltételét kell megteremteni.

A szertartás után úticsomaggal felszerelkezve indultak el a zarándokok a Boldogság Útján, ahonnan a szombat esti virrasztásra vissza is értek.

Szöveg: Hekler Melinda; H Varga Eszter; Mészáros Bori; Orosz Rita; Sarkadi Luca

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye; Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Fotó: H Varga Eszter; Szabó Sándor/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír