A júliusi krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó magyar utórendezvényének tekinthető a „Fiatalok a keresztény Európáért” mottójú találkozó, amelyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartanak szeptember 10-én.

Az esemény szervezőjével, az Újpest-Kertvárosi Szent István-plébánia kormányzójával,  Horváth István atyával beszélgettünk.

– A Katolikus Ifjúsági Találkozókhoz szorosan kapcsolódó utótalálkozó még nem volt Magyarországon. Kik voltak az ötletgazdák?

– Deák Gábor, az újpesti Regnum Marianum vezetője keresett meg azzal az elképzeléssel, hogy szervezzük meg ezt az eseményt. Azt szeretnénk ugyanis, ha az ország katolikus fiataljai időről időre találkoznának egymással, jelenlétükkel tanúságot téve hitükről és megajándékozva egymást a közösséghez tartozás élményével. Nagy örömünkre Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök,  Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági bizottságának elnöke elvállata a rendezvény fővédnökségét. Emellett támogat bennünket az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

– A találkozó mottója: „Fiatalok a keresztény Európáért”. Mit tehet egy fiatal a mai Európában, amikor az állítólag keresztény földrészen a kereszténység egyre jobban háttérbe szorul, a többség közömbösen viszonyul Krisztus tanításához, emberek tízmilliói élnek úgy, mintha Isten nem létezne?

– Napjainkban olyan helyzeteket élünk meg, olyan eseményeknek vagyunk a szemtanúi, melyek sok fiatalt elbizonytalanítanak, aggodalommal töltenek el, hogy mi lesz itt a jövőben. Az elmúlt hónapokban több fiatal házaspárral is beszéltem, akikben komolyan felvetődött a kérdés, hogy egyáltalán vállaljanak-e gyerekeket egy olyan világban, amelyet egyre nyilvánvalóbban áthat az erőszak. Mi lesz itt a következő tíz-húsz évben – teszik fel egyre többen a kérdést. Ezért is gondoltuk, hogy szervezzünk egy találkozót, amelyen egyértelmű jelét adjuk annak, hogy Európában nem idejétmúlt kereszténynek lenni, Krisztus tanítása minden korban érvényes, ahogy azt ő maga is mondta: „Ég és föld elmúlhat, de az én igéim nem múlnak el.” Sajnos tény, hogy az elmúlt években Európában csökkent a keresztények száma, de bízunk benne, hogy ez a találkozó növelni fogja a reményt a fiatalokban, hogy igenis létezünk, vagyunk, és ezért szeretnénk imádkozni.

– Az erőszak, a létbizonytalanság az, amitől a legjobban félnek a fiatalok?

– A hitüket valóban megélő fiatalokat talán kevésbé aggasztja, hogy mi lesz a jövőben, hiszen számukra Krisztus biztos fogódzót jelent. Sokkal többen vannak viszont a bizonytalanok, ők nehezebben élik meg a mostani időszakot. Eljut hozzájuk az egyre sűrűbb terrortámadások híre, amiket összekötnek a migrációval, és úgy látják, hogy az európai vezetők nem jól kezelik ezt a kérdést. Katolikusként irgalmasnak és szolidárisnak kell lennünk minden embertársunkkal, be kell fogadnunk a valóban elesetteket, azokat, akik a háború elől menekülnek, de nagy kérdés, hogy hol a segítőkészség határa. Sok fiatal érzi úgy, hogy még az egyház vezetői közül sincs egység ebben a kérdésben, szinte senki sem tudja, mi lenne ebben a helyzetben a legjobb megoldás, ha létezik egyáltalán ilyen. Mást mond Ferenc pápa, és mást egyes főpásztorok.

Másik oldalról viszont az előbb említett közömbösség, a relativizmus is fenyegeti a kereszténységet, és tölt el aggodalommal sok fiatalt. A közelmúltban volt egy szomorú élményem. Egyik paptársamnál vendégeskedtem vidéken, együtt miséztünk. Összesen hárman voltak, három idősebb néni. Ez nagyon elgondolkoztatott: mit is jelent a kereszténység az embereknek a mai világban? Ki az, aki magát kereszténynek vallja, és mit jelent ez a számára? Az emberek többsége elmehetne szentmisére, mégsem megy el, talán mert nem volt soha olyan élményben része, hogy fontosnak tartaná ezt. A hittanóráimon is azt látom, hogy ha a gyerek vagy a fiatal nem él át valamilyen pozitív élményt, akkor számára nem lesz vonzó a keresztény tanítás. Nem érzi úgy, hogy előreviszi az életét. A közösséghez való tartozás élménye az, ami hatalmas ajándék, de ez gyakran hiányzik. A plébániákon léteznek olyan kiscsoportok, melyeknek tagjai megélhetik azt, hogy a saját korosztályukból is vannak, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint ők, és ez megerősítheti őket a hitükben, hogy aztán továbbadhassák másoknak – adott esetben a közömbösöknek is – mindazt a szépet, amit ők megélnek.

– Hogy mutatkozhat meg mindez a mindennapokban?

– Úgy, hogy nap mint nap megélik Krisztus tanítását. A Fokoláre Lelkiségi Mozgalom tagjaként egyértelműen megtapasztaltam egy-egy szentírási igének a megélését. A Szentírás olvasásának ez a lényege. Ne csak azt mondjuk, hogy milyen szép egy-egy történet vagy példabeszéd, hanem váltsuk valóra mindazt, amit Jézus mond. Kezdjük a környezetünkben, szüleinkkel, testvéreinkkel, barátainkkal, ismerőseinkkel, munkatársainkkal. Ez egyáltalán nem könnyű, meghallgatni a másik gondját, baját, kiutat mutatni neki a mélységből. Ha azonban ez működik, akkor az egész közösség növekszik lelkiekben. Nagyon nagy kérdés, hogy mennyire tudunk kitartani a hitünk mellett, mennyire vagyunk hűségesek Krisztushoz. Ha meg kell tagadnunk a hitünket ahhoz, hogy előrejussunk egzisztenciálisan, megtesszük-e? Hol az a határ, amikor már nem vagyunk hűségesek a hithez? Meddig vagyunk képesek követni Krisztust, szeretjük-e őt annyira, hogy adott esetben vállaljuk érte a vértanúságot is? Ne felejtsük el, hogy évente világszerte több tízezer keresztény szenved vértanúságot. Európában egyelőre inkább az a jellemző, hogy sokan – akár a fiatalok közül is – jól el vannak a maguk kereszténységében. Kevesen vannak azok, akik valóban fölvállalják, hogy követik Krisztust, a gyakori gúnyolódás, lekicsinylés, beszólás, kitaszítottság, vagy éppen közömbösség ellenére is. Pedig akkor élhetünk teljes életet, ha Krisztust mindvégig követjük, és nem hagyjuk el. Ez egyáltalán nem könnyű, földi értelemben könnyen belebukhatunk abba, ha mindig őt választjuk. A gonosz folyamatosan kísért minket, a külvilág részéről óriási a nyomás, a Krisztus mellett kitartó fiatalok az árral szemben úsznak. Ez mindig így volt a történelem során, de ma különösen sok a kísértés: a mindenáron való önmegvalósítás vágya, a „légy önmagad”, „tedd, ami neked tetszik” jelszavak rengeteg fiatal számára jelentenek vonzó perspektívát, s ezek mind szembemennek a kereszténységgel.

– Mit remélnek a szeptember 10-ei találkozótól?

– Azt, hogy a résztvevő fiatalok megtapasztalják majd, milyen jó együtt lenni, énekelni, szentmisén imádkozni. Az ország minden részéből várunk fiatalokat, több ezer résztvevőre számítunk. Lehet, hogy ez nem tűnik olyan nagy számnak, de azért nem is kevés, és a fiatalok átélhetik annak örömét, hogy nincsenek is olyan kevesen, akik követik Krisztust. Mint a krakkói katolikus Ifjúsági Találkozó utórendezvénye, arra is jó lesz, hogy kicsit összehozza azokat, akik együtt voltak néhány hete Lengyelországban, és megerősödhessenek abban a hitben, tudatban, amit már ott átéltek. Szeptember 10-én már a tanév kezdetén leszünk, a jelenlévő fiatalok lendületet is kaphatnak az új tanévhez. Vidáman, erővel teli, Istent dicsőítő énekeket énekelve élhetik át Krisztus megvallásának az örömét.

Külön kérésünk, hogy akik tudnak gitározni, hozzanak magukkal gitárt, így a szentmisébe a közös éneklés mellett gitározással is be tudnak kapcsolódni. A programra minden katolikus fiatalt szeretettel várunk. Annak is örülünk, ha egyházunk közösségéhez esetleg lazábban vagy éppen nem kötődő, akár nem hívő barátaikat, iskolatársaikat, munkatársaikat is elhívják, elhozzák. A találkozó egyik különlegessége lesz, hogy több száz gitáros énekelhet, játszhat a szentmisén, előtte és utána. Ez már önmagában látványos lesz, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy együtt legyünk.

A rendezvény missziós jellegét erősíti, hogy szeretnénk egy videót is készíteni róla, föltenni az internetre, hogy minél többekhez eljusson az üzenet, hogy itt vagyunk, Budapesten, katolikus, keresztény fiatalok, akik Krakkó után is összejövünk, örülünk egymásnak, közösen imádkozunk Európáért. A zenei imádságok közben Palánki Ferenc püspök atya és Böjte Csaba testvér tartanak majd előadást, biztos vagyok benne, hogy a Lélek által olyanokat fognak mondani, ami megerősíti hitükben a fiatalokat.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír