Hidakon, vizek mellett gyakran látható az a barokk szobor, amely egy ujját ajkára tévő vagy kezében keresztet tartó papot ábrázol. Nepomuki Szent János nemcsak saját magát inti csendre, hanem minket is.

A dél-csehországi Pomukban (ma Napomuk) született szegény szülők gyermekeként. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király meg akarta tudni, mit gyónt a felesége, azonban János nem volt hajlandó megmondani, ezért a király megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Május 16-án halt meg, egyes források szerint 1383-ban, mások szerint 1393-ban. A prágai Szent Vitus-székesegyházban temették el.

Ez Nepomuki Szent János legendája. Ami a tudományos kutatást illeti, kétségtelen, hogy a király megölette, a Moldva vizébe fojtatta. Oka azonban máig tisztázatlan. Hogy a gyónási titok vértanúja, az a néphagyomány nyomán csak később bukkant föl. Már kortársai is Krisztus vértanújaként tisztelték, de csak 1729-ben avatták szentté.

Jentzenstein (vagy Jenstein) János 1381 és 1396 között ült Prága érseki trónján. Egy irata, mely panaszirat Vencel király ellen, felsorolja részben az Egyház jogait, részben az érsek birtokát és személyét illető túlkapásait. Felrója neki ezenkívül, hogy 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába fojtatta általános helynökét, Nepomuki Jánost. A gyilkosság oka egyházi jogokkal kapcsolatos nézeteltérés volt. Nepomuki János kínzatása és halála, amelyet a király haragja okozott, megtalálható más forrásokban is, amelyek hamarosan az események után keletkeztek. Sehol sincs azonban szó arról, hogy a királyné gyóntatója lett volna. A források szerint inkább az Egyház jogaiért halt vértanúhalált.

Egy humanista tudós, Thomas Ebendorfer von Haselbach, aki többször volt a bécsi egyetem rektora, azonban így ír Császárkrónikájában: „Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába fojtatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.” Ebendorfer bizonyíthatóan hosszabb időt töltött Prágában 1433-ban, mindössze negyven évvel a történtek után. Ebben az időben is tudták tehát, hogy Nepomuki a király haragját vonta magára, mert szemrehányást tett neki kormányzása miatt. De ezenkívül élt a gyanú, hogy a királyné gyóntatójaként nem akarta megsérteni a gyónási titkot.

Nepomuki János szobra ott áll a prágai Károly hídon. Őrzi saját titkát is.

***

Nepomuki Szent Jánost magyar népünk többfelé Jánoskának hívja. A közép-európai, így a magyarországi barokk jámborság, népi vallásosság jelentős alakja, tiszteletét a XVII. század folyamán, a csehországi vallásháborúk elmúltával a jezsuiták készítették elő. Alakjában egyrészt a papság misztériumát, a gyónás szentségét akarták megdicsőíteni, másrészt szintén egy másik János, Husz nevével jelzett eretnekhagyományokat ellensúlyozni, népies jellegű jámborságban feloldani.

A XVIII. század szentjei közül az ő tiszteletére szentelték a legtöbb új templomot, kápolnát, oltárt, szobrot. Szobrai főként az egész ország területén láthatóak, főleg hidak mellett, vizek szélén állnak, de megtalálható házak homlokzati fülkéjében is. A Szentháromság és Szeplőtelen Fogantatás mellett, olykor ezeknek hódoló mellékalakjaként, Nepomuki Szent János szobra az egyik legjellegzetesebb téralkotó eleme a magyar, illetőleg közép-európai barokk városképnek.

E szobrokhoz az ünnepen és nyolcadán egészen a legújabb időkig körmenet indult a templomokból. Mint mondogatták: a Szent Jánost járták. Itt énekeltek és a szent litániáját imádkozták, majd megkoszorúzták a szobrot. Egyik hevesi faluban egy kislány búcsú alkalmával koszorút tett János szobrára. A koszorú esztendőre újra kivirágzott.

A Nepomuki Szent János tiszteletére alakult jámbor társulatok, melyek leginkább jezsuita vezetés alatt virágoztak, fő kötelessége volt az emberek jóhírének tisztelete és megvédelmezése, küzdelem és fogadalom a pletyka és rágalom ellen. Életéből, illetőleg vértanúságából érthető, hogy e társulatok mellett a folyók, hidak és a vízenjárók: hajósok, vízimolnárok, halászok patrónusa.

A Duna partján álló egykori győri János-szoborhoz a helybeliek különösen akkor jártak ki imádkozni, amikor a folyón vihar dúlt, és családtagjaik ott küszködtek.

Baja városában szokás volt a Jánoska-eresztés, amely tulajdonképpen vízi körmenet volt. Eleinte csak a vízimolnárok ünnepelték, hamarosan azonban az egész ottani vízitársadalom számontartotta. Ünnepének előestéjén, litánia után a vízimolnárok kihozták a kápolnából a szent faszobrát, és zöldágakkal, templomi zászlókkal, lampionokkal, fáklyával, égő gyertyával egy dereglyére, később pedig kompra vitték, ahol egy földíszített emelvényre állították. Mögötte foglaltak helyet a molnármesterek, később az ősi molnárcsaládok ivadékai, illetőleg a városi és egyházi vezetők. A dereglye előtt vezércsónak haladt. Utána szép rendben kivilágított és feldíszített dereglyék, csónakok következtek.

Nepomuki Szent János estéjén a mohácsi kompot májusfa ágaival díszítették föl. A szent szobrát közepére állították, fölvirágozták és lampionokkal világították ki. A kompot egy hajó fölhúzta a Lajos király emlékművéig, onnan ereszkedett le szép lassan a révig. A hajón fúvósok muzsikáltak. Az egész város kint volt ilyenkor a Duna partján.

A jezsuiták által 1745 és 1751 között épített székesfehérvári Nepomuki Szent János-templom (ma ciszterci Nagyboldogasszony-templom) a szent egyik legszebb hazai temploma. A kapu fölött ez áll: QUONIAM TACUI. Magyarul: Mert hallgattam.

(Források: Diós István: A szentek élete, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Képek: budapest-foto.hu, wikipédia, indafoto.hu, mek.oszk.hu, est.hu)

Magyar Kurír