Szent Barnabás apostolra emlékezünk liturgikus emléknapján, június 11-én. Nevének jelentése: a vigasztalás fia. A barnabiták, a takácsok, a kádárok, a szomorkodók és az aggodalmaskodók védőszentje, és kérik közbenjárását jégeső ellen is.

Barnabás apostol Ciprus szigetén született, eredeti neve József volt. A Barnabás nevet az apostoloktól kapta. 

Barnabás vallási ismeretei elmélyítése céljából érkezett Jeruzsálembe, ahol az apostolok tanítását hallgatva megkeresztelkedett, és csatlakozott hozzájuk. Életéről az Apostolok cselekedeteiből tudunk. Mély hit és jó szív jellemezte. Az elsők egyike volt, akik Jézus tanítását befogadva hirdették az igét szülőföldjükön, és vagyonukat az apostolok lába elé tették (vö. ApCsel 4,36–37). Egyesek véleménye szerint ezzel akarta kifejezni háláját Istennek a hit ajándékáért.

Valószínűleg a legjelentősebb misszionárius volt Pál előtt és mellett. Nagy üdvösségtörténeti jelentősége abban áll, hogy föllendítette a pogányok misszionálását, mégpedig elsősorban azzal, hogy a rettegett üldözőt, Sault megtérése után elvitte a jeruzsálemi egyház vezető férfiaihoz, és ezzel Jézus Krisztus evangéliumának legnagyobb hirdetőjét segítette munkája megkezdéséhez. Szoros barátság fűzte őket össze.

A munka, amelyre a Lélek hívta Barnabást és Pált, az első rendszeres pogánymisszió volt, mégpedig Antióchiában. Tevékenységük sikere megmutatkozott abban is, hogy Antióchiában kapták először Jézus követői a keresztény (Krisztus-követő) nevet (ApCsel 11,26).

Később nézeteltérés támadt Pál és Barnabás között. Pál ugyanis a kedvelt Barnabást meghívta második apostoli útjára, de unokaöccsét, Márkot nem. A két barát elvált. Pál más kísérőkkel előbb Szíriába indult, Barnabás pedig Márkkal szülőföldjére, Ciprusra. Ettől kezdve nem áll rendelkezésünkre pontos hagyomány Barnabásról. Föltehető, hogy a pogánymisszió két úttörője között nem volt tartós szakadás. Talán még egyszer közösen működtek (1Kor 9,6). Ezt követően nem tudunk többet Barnabásról.

Az, hogy Barnabás a pogányok között misszionált, nem jelentett kevesebbet, mint a pogányoknak az egyház teljes jogú tagjaiként való elismerését, mely abból a hitből indult ki, hogy a megváltás az egész világra kiterjed, és nem lehet feltételekhez kötni. Emiatt is joggal kapta a „vigasztalás fia” nevet. Aranyszájú Szent János szerint Barnabás rendkívüli adománya volt a szomorúak vigasztalása. A zsidók számára a név egyet jelentett a személyiséggel vagy a személy küldetésével, amire hivatott volt. (Ábrahám nevének jelentése: „sok nép atyja”, Mózesé pedig: „akit a vízből mentettek ki”.)

60 körül halt meg a ciprusi Salamisban, egy későbbi legenda szerint megkövezték. Ereklyéi Nicosiában, a Szent János-katedrálisban, Milánóban, valamint Toulouse-ban találhatók. 

Sírja hosszú időn át ismeretlen volt. Akkor azonban egy helyen csodák történtek. Szent Barnabás maga mondta el álmában a szalamiszi püspöknek, hogy ott van a sírhelye. A sírt megtalálták, és fölnyitották. Azt állítják, hogy a szent mellén egy pergamen feküdt Máté evangéliumával, amelyet Barnabás egykor saját kezével írt le.

Szent Barnabás apostol ünnepét a bizánci és a szír egyház a kezdetektől június 11-én üli. Róma a 11. században fogadta be az ünnepet.

Istenünk, te Szent Barnabás apostolt eltöltötted hittel és Szentlélekkel, és kiválasztottad a pogány népek megtérítésére. Add, hogy szóval és tettel hűségesen tanúságot tegyünk Krisztus evangéliumáról, amelyet ő oly buzgón hirdetett. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Vatikáni Rádió

Magyar Kurír