„Az alapítások könyvében” Avilai Szent Teréz gyakran megemlít egy laikus nővért, akit munkatársának nevez. Ő Szent Bertalanról nevezett Szent Anna, akinek június 7-én van a liturgikus emléknapja.

Ana García Manzanas egy Avila közelében levő faluban, Almendralban született, 1549. október 1-jén. Egy tehetős parasztember legkisebb lánya volt. Tízéves volt, amikor a szülei meghaltak pestisben – ekkor vége lett gondtalan gyerekkorának. Testvérei nevelték, de rosszul bántak vele, nem tanulhatott, a juhokat kellett legeltetnie.

Amikor felnőtt, férjhez akarták adni, de ő tiltakozott a terv ellen. Már korán eldöntötte, hogy szerzetes lesz. Többször álmodott egy kicsi, szegényes házról, amelyben durva szövetet viselő szerzetesnővérek laktak. Inni kért tőlük, és különlegesen tiszta vizet adtak neki. Amikor álmát elmondta a helyi plébánosnak, az elküldte az új avilai Szent József-kolostorba, amely az első kármelita kolostor volt Teréz reformja óta. Odaérkezvén, felismerte az álmában látott házat. Minden pontosan egyezett, sőt még a korsó is ugyanolyan volt, mint amelyben álmában a vizet kapta.

1570-ben ő lett az első laikus testvér a megreformált kármelita nővérek között. Szent Bertalan nevét vette fel hálából, amiért egyszer az apostol ünnepén, az ő közbenjárására gyógyult fel egy súlyos betegségéből. Anna 1572-ben tett fogadalmat. Mivel nem tudott írni, az okmányt kereszttel hitelesítette.

Egy nap, amikor imádságba merült, megjelent neki Jézus, és szomorúan azt mondta: „Nézd a lelkeket, akik szeretetem ellenére elvesznek! Segíts nekem megmenteni őket!” Közben megmutatta neki Franciaországot. Amikor gyóntató atyjában az a gyanú ébredt, hogy az ördög környékezte meg, elmondta Teréznek is, mi történt. Ő megnyugtatta Annát, hogy látomása semmiképpen sem volt démoni eredetű.

Teréz ekkor már sokat betegeskedett. 1577 karácsony estéjén lezuhant egy lépcsőről, és eltörte a jobb karját; állandó segítségre szorult. Anna Teréz életének utolsó öt évében mindvégig mellette volt. Kimosta a ruháit, segítette az öltözködésben, és éjszakánként gyakran virrasztott cellája ajtajában, hogy azonnal jelen legyen, ha szükség lenne rá. Teréz kézírását utánozva sikerült az írást is megtanulnia, úgyhogy titkárnőjeként is segítette. Teréz szerette volna, hogy Anna ne laikus nővér, hanem úgynevezett karnővér (aki részt vesz a közös zsolozsmában) legyen, de ő tiltakozott: egyrészt nem tudott latinul, másrészt inkább gyakorlati, kétkezi munkával szerette volna segíteni a közösséget.

Teréz halála nagy veszteséget jelentett Anna számára. Nem sokkal később a szent egy éjjel megjelent neki dicsfénnyel övezve, és a hagyomány szerint élete végéig mellette maradt.

Anna továbbvitte a terézi hagyományt, előbb Spanyolországban, majd húsz évvel később öt spanyol kármelita nővérrel együtt Franciaországban és Németalföldön is.

1604-ben érkeztek Párizsba. 1605-ben a Párizs utáni első új francia kolostor, Pontoise priorisszája lett. A francia novíciák ugyanúgy szerették és tisztelték, mint Pontoise népe. A Tours-ban 1608-ban alapított kolostornak három éven át volt vezetője.

1611-ben elhagyta Franciaországot. A spanyol Németalföldre, a mai Belgium területére utazott, ahol Izabella helytartónő és férje, Albert le akarta telepíteni a rendet. 1612-ben érkezett Antwerpenbe; szentségének híre már messze megelőzte. Az itt alapított Kármel a rend sugárzó központja lett, az ország határain messze túlra terjedt a híre. Annához, aki haláláig, 1626. június 7-ig a közösség vezetője volt, még Itáliából, Franciaországból, Lengyelországból is csatlakoztak nővérek.

XV. Benedek pápa avatta őt boldoggá 1917-ben, és II. János Pál pápa emelte a szentek sorába 1984-ben.

Forrás: Diós István A szentek élete; Magyar katolikus lexikon

Fotó: Wikipédia; Pinterest

Magyar Kurír