„Szent Márton és Európa” címmel rendezett ünnepi konferenciát november 10-én a Parlament felsőházi termében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és Magyarország Kormánya a jubileumi Szent Márton-év országos záró eseményeként.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott köszöntőt, Orbán Viktor miniszterelnök pedig zárszót a rendezvényen. A konferencián Erdő Péter bíboros, valamint Szent Márton számos jeles kutatója tartott előadást.

Veres András – aki a jubileumi év kezdetekor még a remetepüspököt szülöttjének valló Szombathelyi Egyházmegye püspöke volt – örömének adott hangot, hogy az elmúlt esztendőben az eddigieknél is jobban megismerhettük Szent Márton igazi lelkületét, és sokaknak lelki erősödést, fejlődést hozott ez az év. Az MKPK elnöke megköszönte a magyar kormánynak, hogy csatlakozott az emlékévhez, és lehetővé tette, hogy számos, Szent Márton tiszteletére szentelt templom megújulhasson. Veres András szerint csak Szent Márton lelkületéhez hűen tudjuk igazi, krisztusi emberekként élve egyszerre szolgálni népünket, hazánkat és az emberiséget.

Lezsák Sándor a tizenharmadik apostolként is emlegetett Szent Márton egyszerű életmódjára, alázatos tartására irányította a figyelmet, amely politikai szempontból is követendő lehet. Szent Márton maga pucolta a cipőit, egyszerű zsámolyon fogadta az őket felkeresőket – mondott példákat magatartására. Az országgyűlési alelnök úgy véli, ma sem könnyebb feladat, mint az 1700 éve született szent korában, hogy valaki egyszerre legyen részese a hatalomnak, és mégis emberközelben maradjon.

Szent Márton élete és kora összefügg a kereszténység elterjedésével, Európa kereszténnyé válásával – hangsúlyozta Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Az államtitkár szerint a mai lelki, szellemi kohéziót nélkülöző világban, az értékválsággal küszködő Európában ugyanúgy a kereszténység lehet az egyedüli válasz, mint Szent Márton korában.

Erdő Péter bíboros, az első előadó rámutatott, hogy úgy beszélhetünk Szent Mártonról mint európai szentről, hogy abban a korban, amelyben ő élt, még ki sem alakult Európa mai fogalma. Márton korában a súlyos válsággal küzdő Római Birodalom a kereszténységből új erőt merítve igyekezett ismét magára találni, de messze volt még a lakosság nagy része a keresztény vallástól. Martinus nem Pannóniában, hanem később, Észak-Itáliában ismerkedett meg a kereszténységgel, de alig több mint tíz évesen. A keresztségre hosszasan készült, végül úgy huszonkét-huszonhárom évesen vette fel. Azzal is meg kellett küzdenie, hogy hivatásos katona létére pap lehessen, mivel ezt az akkori szabályok tiltották. A köpenyét a didergő koldussal megosztó, majd a fegyverek nélkül az arcvonal előtt vonuló Márton azonban kellően hitelesnek bizonyult, és Hilarius, Poitiers püspöke felvette a klérusba. 

Bár a legtöbb pap abban az időben a városban lakott, Márton – a többnyire pogány vidékiek körében – szerzetes módjára élt tanítványaival. „Márton nagy koncepciója, ha tetszik püspöki stratégiája, a vidék evangelizálása volt” – mondta Erdő Péter, majd rávilágított, hogy Mártonnal és az őáltala az egyes közösségekbe küldött papokkal kezdődött el a plébániarendszer kialakulásának folyamata. Erdő Péter számára Szent Márton az, akinek a képe Ferenc pápa püspöki küldetésről szóló beszédeiből és írásaiból kirajzolódik: az a „jó pásztor, akin megérezni a nyáj illatát”. Ez az emberközeli élet pedig a szegények szeretetét is jelentette – tette hozzá a bíboros.

Erdő Péter arról is beszélt, hogy Szent Márton a szentek új kategóriáját alapozta meg, akik nem vértanúk, hanem hitvallók. Szent Márton tiszteletére templomokat szentelni vagy apátságokat alapítani olyan szokás volt, amely a korai magyar kereszténységet összekötötte Pannónia múltjával és az Európa nyugati és középső területein élő egyházzal – hangsúlyozta. De nemcsak a cím, nemcsak Márton neve, hanem a lelki és szellemi öröksége is átszállt az Európa keresztény népeinek közösségébe belépő magyarságra – fogalmazott a főpásztor.

Miként lehetett Szent Márton Európa ikonikus szentjévé – erről beszélt előadásában Bruno Judic történész, a tours-i történeti és forráskutató központ (CeTHiS) igazgatóhelyettese. Az első, vértanú szentek kultusza mindig sírjuk környékéről eredeztethető, de Szent Márton esetében ez nem igaz: először Itáliában jelent meg a tisztelete, és csak az 5. században, indult el Tours-ban is – Perpetuus nevű utódjának köszönhetően, aki bazilikát építtetett sírja fölé. Nursiai Szent Benedek tett még egy nagy lépést a tisztelet a Frank Birodalomban való teljes elterjedése felé azzal, hogy jelképesen egy egykori Apolló-templomot lerombolt, és helyén alapította meg a szent tiszteletére a montecassinói apátságot. Egyházi részről Nagy Szent Gergely pápa tett hozzá még sokat a kultusz elterjedéséhez, de a frank királyok is jelentősen hozzájárultak. A karoling és meroving időkben ugyanis Szent Márton köpenyereklyéje a frank királyok talizmánjává vált. A tours-i egyetem történeti és régészeti tanszékének professzora azt is elmondta: az intézményben a Szent Mártonhoz kapcsolódó örökség elevenen tartására adatbázist hoznak létre, többek között az MTA-val együttműködve.

Tóth Endre régész arról számolt be, hogy a keresztényüldözés megszűnése után, a 4. században a Krisztus-követők tárgykultúrája érzékelhetően megerősödött. Korábban csak a sokkal sérülékenyebb könyvek voltak felismerhetően keresztények, a maradandóbb anyagból készült kultusztárgyak ugyanúgy néztek ki, mint más használati tárgyak. A 313-as milánói ediktum után azonban, amellyel Nagy Konstantin császár szabad vallásgyakorlást biztosított, elemi erővel tört elő az esztétikai vágy. Így jelentek meg a keresztény jelképek, mint a Krisztus-monogram, valamint a bibliai témák előbb a kultusz-, majd a használati tárgyakon is.

A képzőművészetben megjelenő Szent Mártonról Lőrincz Zoltán művészettörténész adott gyorstalpalót. Hogy Mártont mennyire krisztusinak tartották, azt mutatja az első megmaradt ábrázolás a ravennai San Apollinare Nuovo mozaikján, ahol csak neki bíborszínű a ruhája, mint Jézusnak. Lőrincz Zoltán ezután az amiens-i jeleneten, vagyis a köpenymegosztás ábrázolásán keresztül mutatta be, hogy az egyes művészettörténeti korok hogyan viszonyultak a szenthez. A luccai székesegyház 4. századi ábrázolásán nyugati antik hősként jelenik meg, a Magyar Nemzeti Galériában látható reneszánsz festményen azonban már a quattrocento ruhájában díszelgő jótevő, a barokk pedig már a püspök bemutatására helyezte a hangsúlyt. A művészettörténész Márton sokoldalúságát azon keresztül is bemutatta, hogy kiknek a körében jelenik meg: van, ahol a latin egyházatyákkal kezelik egy szinten, máshol a segítő szentek közt ábrázolják.

Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton-templom plébánosa a Jóisten és Szent Márton különleges barátságába nyújtott bepillantást. Bár nevéből adódóan a háborúnak, a küzdelemnek, a karrier utáni vágynak kellett volna inspirálnia az életét, mert kereszténnyé lenni és mert keresztényként cselekedni: például a rabszolgájával testvéreként viselkedett. Ezzel kontrasztjává vált társainak és kora társadalmának is. Az elvilágiasodással fenyegető püspöki életmóddal szemben Szent Mártont új profil: a szerzetespüspöké jellemezte. Állandóan Isten jelenlétében élt, akkor is imádkozott, amikor nem látszott rajta. Mártonban nagyon erős vágy élt a vértanúság iránt, de a Konstantin utáni időben már „csak” vértelen mártír lett az aszkézis gyakorlásával. Ahogy azonban Nagy Szent Gergely is mondja: mindkettő teljes áldozat, hiszen az aszkéta szívében teljesen feláldozta magát Istennek.

Az irgalmasság szentje és a királyság patrónusa felfogás egyaránt a köpenyereklyén – ám annak két, különböző értelmezésén – alapult – világított rá Szovák Kornél, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. Hogy Szent István miért éppen Szent Mártonnak szentelte a pannonhalmi apátságot – amivel részben a hatalmának megszilárdítására is törekedett –, arra több, egymást nem kizáró okot hozott fel a történész: Mártonnak a szent királyságot istápoló és a csatákat eldöntő szerepét, Pannonhalmának a montecassinói anyamonostorral való kapcsolatát és az alapítók személyes Márton iránti érdeklődését és tiszteletét, továbbá a szent létező helyi hagyományát.

Szent Márton „a szociális piacgazdaság védőszentje”, akinek nemcsak a szíve volt a helyén, de a józan esze is, amikor – még katonaként – egy rászorulónak köpenye egy részét adta oda, és így egyikük sem fagyott meg – mondta Orbán Viktor a konferenciát lezáró beszédében. A miniszterelnök szerint a társadalmi szolidaritás nem elvont fogalom, hanem konkrét és ésszerű cselekvési mód. Segíteni mindig erőnk és lehetőségeink szerint kell, mindig a szükséges és megfelelő részt adva az arra rászorulóknak. Ez olyan közös munka, amelyben a magyar kormány a katolikus egyházra mint az egyik legfőbb szövetségesére számíthat – tette hozzá.

Szent Márton köpenymegosztásának tükrében a bevételek és kiadások száraz számoszlopai egy pillanat alatt valódi értelmet nyernek, mert ahhoz, hogy adni tudjunk azoknak, akiknek semmijük sincs, szükségünk van olyanokra is, akiknek van. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az irgalmasság parancsa sohasem lehet egyenlő önmagunk tönkretételével; egy ország is csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér. 

A miniszterelnök hangsúlyozta: Szent Márton a magyarok számára nem csupán egy a szentek között, hanem olyan személy, akinek a neve egybeforrt a kereszténység felvételével és a magyar állam megalapításával. Alakja a 21. században is olyan mérce, követendő minta, amit érdemes megfontolni: „adja a bátorság példáját a hitért folytatott harcban, az alázatét a hatalom gyakorlásában és a könyörületét a másik emberhez való fordulásban”.

Az eseményen részt vett Alberto Bottari de Castello nuncius, az MKPK számos tagja, Mádl Dalma asszony, a szerzetesrendek, a testvéregyházak és az állami élet képviselői.

A konferenciához kapcsolódóan rögtönzött kiállítást tekinthettek meg a résztvevők, amelyen több egyházmegye Szent Márton-gyermekrajzpályázatának alkotásait mutatták be.

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír