„Végre nagyegyházi levegőt tudunk beszívni” – mondja Szabó Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynöke. „Nagyon örülünk, hogy eljöttünk. Beszűkült az élet az elmúlt másfél évben, hagyományos találkozóink szinte teljesen elmaradtak” – teszi hozzá Oroszné Obbágy Rita. Tuzsér, Kántorjánosi, Nyírkáta, Máriapócs, Levelek cigány közösségeinek képviselővel jöttek az országos zarándoklatra.

A kegyhelyre sorra érkeznek a zarándokok. Családok gyerekekkel, fiatalok csoportokban, egymást támogató idősek. „Nagy öröm, hogy szinte fele-fele arányban vagyunk, cigány és nem cigány testvérek. Lassan beérik az évek során végzett a hídépítés gyümölcse, amit Dúl Géza atya oly fontosnak tart – mondja egyik munkatársa. – Tanulunk egymástól: a cigány testvérek ma már zászlókkal és énekkel vonulnak be, a fehérek pedig együtt élnek a zenével, átveszik a ritmust, tapssal és énekkel kísérik. A szendrőládi zenészek fáradhatatlanok.”

Dúl Géza és Berki Tamás, az ózdi roma közösség egyik vezetője köszönti az egybegyűlteket. Ahogy sorolják a településeket, állnak fel kisebb és nagyobb csoportok, mindenki nagy tapsot kap. Arlótól Valkóig mintegy harminc település képviselteti magát. Több mint ötszázan regisztráltak, de sokan vannak, akik jelentkezés nélkül eljöttek.

A kicsiket külön foglalkozásra hívják, a nagy gyereksereg örül a mese és játék lehetőségének. A felnőttek elsőként Székely János püspök, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Cigánypasztorációs Bizottságának elnöke tanítását hallgathatják. Ki hogyan jut el Istenhez, mit jelent további életét tekintve ez a találkozás?

A püspök saját élményeit állítja párhuzamba azzal, amit a 160 éve született Boldog Ceferino átélt. Kettejüknek nagyon más sors adatott. Székely János egymást szerető szülőkkel nőhetett fel. Olyan édesanya nevelte, aki mindennap ott volt a szentmisén, és szinte az egész második felét térdelve hallgatta végig – emlékszik vissza a püspök a ministránsként megtapasztaltakra. „Törékeny, aprócska asszony volt, erős hitén nyugodott családunk békés boldogsága.”

A családban átélt szeretetet erősítette Székely János számára a templom is. Hiteles papokkal, hivatásukhoz titokban is hű szerzetesnővérekkel találkozott. „Szüleim szeretetén és az Egyházban megismert elkötelezett emberek példáján keresztül találkoztam Jézussal.” Boldog Ceferinónak mindez nem adatott meg. Apja egy fiatalabb asszony kedvéért elhagyta családját, ők pedig nagy nyomorban nőttek fel. Iskolába, templomba nem járhatott, koldulnia kellett, s ha nem hozott haza semmit, megverték. „

Lehet, hogy ti is nehézségeket éltek meg – szól a püspök a jelenlevőkhöz. – De Isten számára sokféle út létezik;

megtalálta az utat Ceferino szívéhez, és ő is megtalálta az utat Istenhez, és átalakult az élete. Az Egyházban egy addig számára ismeretlen világot fedezett fel. Naponta járt misére, hetente gyónt azzal a vággyal, hogy tisztán vegye magához az Úrjézust. Minden eszközzel azt kereste, hogyan mutathatja ki szeretetét Jézus iránt. Az egész város szerette és tisztelte. Éltető forrást és békességet talált a hitében.

Ahogy ő megtalálta az utat, te is, aki talán hasonlóan nem templomba járó családban nőttél fel, megtalálhatod. Keresd ezt a forrást, vezesd ahhoz gyermekeidet, aki testét és vérét adta értünk” – tanít Székely János.

A katekézist követően tanúságtételek hangzanak el, melyben arról vallottak a résztvevők, hogyan hozott számukra és szeretteiknek gyógyulást a hit, egy nehéz kapcsolatban, egy halálos betegségben, és hogyan találtak közösségre az Egyházban, testvérekre, akikkel ma már együtt szolgálnak.

A szentmisére már nagyon sokan összegyűlnek. Sokan a padokon ülve követik a liturgiát, és vannak, akik sétálgatnak, beszélgetnek. Ahogy Szabó Tamás megállapítja: a hit különböző szintjén álló emberek gyülekezete vagyunk. Vannak véletlenül idetévedt emberek, vannak érdeklődők és vannak hitüket mélyen megélők. A zarándoklatnak az a célja, hogy mindannyiuknak adjon valamit. A pasztorális helynök úgy fogalmaz: helyesnek látja azt a gyakorlatot, hogy

nem a távol állókat próbáljuk erőszakkal közelebb hozni, hanem mi, akiknek már megvan az elkötelezettségünk, megpróbálunk közelebb lépni a távolabb állókhoz.

A szentmise főcelebránsa Székely János püspök, a szónok Orsós Zoltán. A főpásztor a liturgia állandó részeit magyar és lovári nyelven is elmondja.

„Békesség nektek – Székely János Jézus szavaival köszönti az egybegyűlteket, kifejezve, hogy ezáltal maga Jézus köszönt bennünket. Bevezető szavaiban a püspök egy történetet mesél el. „Vasárnap fáradtan értem haza. Sokszor csöngött a telefon, nehezen vettem fel. Egy erőteljes hangú cigányasszony kérte: azonnal találkozni akar velem. Egy kicsi feszültség volt bennem, de hála Isten, nem mutattam ki. Azzal kezdte, a férje lélegeztetőgépre került, kért, imádkozzak érte. Bementünk a kápolnába, együtt imádkoztunk. Néhány hét múlva boldogon jöttek, az egész család együtt, hogy hálát adjanak, mert a férj, az apa meggyógyult. Sugárzott belőlük az öröm. A cigány ember ilyen, ha a hit világít benne.”

Orsós Zoltán a szentbeszédben elmondja: „Tizennyolc éve vagyok pap, a ti véretek vagyok.

Büszkén viselem, hogy cigányként szolgálok. Az összes cigányt idehoztam a szívemben, azokat is, akik börtönben vannak, a legutóbb meglátogatott sopronkőhidai testvéreket, a szenvedélybeteg testvéreimet, és mindazokat, akik bűnök rabságában élnek.

Mindazokat, akikben ott a jobb élet reménye, vágya, de nincs meg bennük az erő, hogy elinduljanak. Ezért imádkoztam. Kértem a Szentlelket, áldjon meg, és megújítottam papi fogadalmamat, mert szeretnék jobb pap lenni. Azt is kérem, jöjjön el a ti életetekbe is, hogy ti is ki tudjatok állni Istenért.”

Zoltán atya több gyerekkori történetet is felidéz. „Gyerekként tanultam meg, hogy én is szeretnék adni, hogy

adni akkor is kell, ha fáj.

Nyomorúságban éltünk. Már napok óta alig ettünk, anyám elment napszámba, és este, amikor azt vártuk, ételt rak elénk, elővett egy dobozt, és a kis pénzen vett cigarettát kezdte csomagolni – apámnak, aki börtönben volt. Akkor gyűlöltem apámat, hogy kivette a szánkból a falatot. Anyám úgy adott, hogy az már fájt. Így tanít adni az Eucharisztia is. Tanulj adni, akkor is, ha az már fáj, ahogy ma már én is megköszönöm a sebeimet az Úrnak.”

Orsós Zoltán szerint nem elég, hogy valaki eljön ide, az Úr többet kér: azt kéri, hogy menjetek a testvéretek után, hogy tanítsátok gyerekeiteket erre a helyes útra. „Megmentesz egy lelket, a tiéd is megmenekül. Vidd oda Jézushoz az embereket. Ahogy én elmegyek a fogvatartottakhoz, mert nemcsak lélekben akarok keresztény lenni, hanem a gyakorlati életben is.

Ott van a testvéred a romokban, a rabságban, nincs benne akarat és erő – segítsd ki a romok alól! Még ma kezd el, még ma látogasd meg, még ma mondd el neki, hogy Isten szeret.

Most, amikor az Eucharisztia vételére készülünk, egy kislánytól tanult történettel bátorítalak benneteket – teszi hozzá Orsós Zoltán. – Ez a kislány nagyon félt a fogorvostól, remegett keze-lába. Aztán megkérdezte a fogorvost: Szeretsz te engem és ki tudod húzni a fogam? A kislányt megnyugtatta az orvos igenje, és azt mondta, akkor már nem fél. Krisztus téged is szeret, és történetek sokasága mutatja, hogy meg tudja gyógyítani a szívedet. Már tudod a választ, már nem kell félned. Ha kitárod a szíved, be tud lépni hozzád Jézus, feloldja a görcsöket, félelmeket, és meg tudsz gyógyulni. Te leszel a világ legnagyobb ajándéka, mert a megtért embernek lehet hinni, ő a legnagyobb jel.”

A szentmise végén személyes áldást kapnak az emberek. Székely János, Dúl Géza, Orsós Zoltán előtt sokáig kígyózik a sor.

Ebéd után újra megszólal a szendrőládiakkal az ének. A Nyíregyházi Egyházmegye csapatával aztán mi is búcsúzunk Szentkúttól. Hogy mit éltek át, a hazaúton egy fagylalt mellett fogják megbeszélni, hogy mindazt az élményt, amivel gazdagodtak, elvigyék a távolabb állóknak.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír