Az El Camino útvonalak célállomásán, Santiago de Compostelában az idén “Szent Jakab évét” ünneplik. Az ünnepek csúcspontja Szent Jakab apostol ünnepe július 25-én. Miért járják ma az emberek ezt az utat, mi ösztönzi őket erre, és mi az, ami utána megmarad bennük? A cikk szerzője, aki három évvel ezelőtt maga is végigjárta a spanyol el Caminót, foglalja írásba gondolatait.

Nem megyünk a Caminora, mert túl sokan járják, gondolják sokan, s a feleségemmel mi is osztottuk ezt a véleményt. Aztán úgy döntöttünk, hogy egy spanyolországi nyaralás részeként saját tapasztalatok szerzése céljából két “ízelítő napot” mégis eltöltünk a Szent Jakab-úton. Így indultunk el Burgosból a már-már egy sivatagra emlékeztető Meseta fennsík felé. Ez a rövid „ablak”, amely ekkor megnyílt előttünk, annyira lenyűgöző és magával ragadó volt, hogy a második nap végén már elhatároztuk, hogy mindent megteszünk, hogy hamarosan nekivághassunk az egész útnak.

Legyen meg a te akaratod
Így történt, hogy 2018 augusztusában Saint-Jean-Pied-de-Port kisvárosban a klasszikus francia útra léptünk. Az első nagy kihívás a Santiago de Compostela felé vezető úton a Pireneusokon való átkelés volt. Mint egy szimfonikus zenekart az ütősök, úgy kísértek bennünket a viharok, az eső és a sűrű köd. Nem tudtuk még, hogy sikerrel járunk-e, és vajon bírja-e a lábunk, a térdünk, van-e olyan erős a szívünk és a lelkünk, hogy bírjunk a megpróbáltatásokkal. A legtöbb zarándoknak nincsenek ehhez hasonló korábbi tapasztalatai, hiszen ki gyalogol le 5 hét alatt 800 kilométert. Mi sem tettünk még ilyet. A mottó, hogy „legyen meg a Te akaratod” minden szempontból illik ehhez az új kezdethez.

Minden zarándok
egyetért abban, hogy a Szent Jakab út „csinál valamit” az emberrel. Már az első lépéstől kezdve érezni, hogy Santiago de Compostela szinte vonzza az embert. Az út csalogatja az embert a tájon át és rengeteg érdekes találkozást tartogat számunkra. Találkozunk két karintiai fiatallal, akik az őket ki nem elégítő fémipari állásukat felmondták, hogy a nyugati úton azon elmélkedhessenek, hogyan lehet az életüknek értelmet adni. Egy egyedülálló milánói nővel, aki élete párját reméli megtalálni út közben, egy dániai nagymamával és unokájával, egy spanyol fiatalemberrel, aki egy hetet tölt a Szent Jakab-úton, amit gyermekkorában oly sokszor az édesanyjával együtt tett meg. Az a francia nyugdíjas bácsi, aki merev lábával tervezi végigjárni az utat, ugyanolyan lenyűgöző, mint a 80 év feletti új-zélandi házaspár, akik másodszor is szeretnék az utat megélni.

Lenyűgöző kisvárosok
várnak ránk az úton, Pamplona, Burgos, León, hogy csak néhányat említsünk. De a nagyszerű élményt a köztük húzódó hatalmas tájak jelentik, a szőlők, a spanyolok által Mesetának hívott fennsík, a régi falvak, templomok és az utat mutató számtalan sárga nyíl. Bőségesen van mit ennünk és innunk, hiszen a zarándokmenüket mindenhol elfogadható áron kínálják.

Isten keresése a Szent Jakab úton
Ha Istent akarod keresni, és ő az áldását adja hozzá, akkor természetesen sikerülni is fog. Számomra ez a kérdés fel sem merül, hiszen ez azt jelentené, hogy korábban nem találtam Rá, amit azonban nem mondhatnék. Én is azt gondolom, hogy a Teremtőnket mindenben, mindenhol és mindenkor kereshetjük és meg is találhatjuk, és ezért még Spanyolországba sem kell mennünk. De hát akkor miért érdemes az El Caminot végigjárnunk? A számos felismerés miatt, amelyet a hosszú gyaloglás tartogat számunkra. Például: „Túl nehéz a hátizsákod? Dobd ki belőle a felesleget”, “A terhet a hátizsákodban cipeled, nem pedig magadban”. És mert a kérdéseinkre választ kapunk. Ma már tudom például, hogy a hitem valóban hegyeket tud mozgatni, pontosabban engem a magam 100 kilójával a hegyeken át. Már jobban értem Jézus szavait: “Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Ma már tudom, hogy vágyom a békére és a megbékélésre. És a hosszú úton az is világos lesz, hogy ki és mi az, aki és ami igazán fontos számunkra.

Érzelmi csúcsok rózsafüzére
vár azokra, akik megnyílnak. Az Alto del Perdonban található zarándokemlékmű minden bizonnyal ezek közé tartozik. Itt érzi az ember, hogy zarándokok ezrei, sőt százezrei voltak, vannak és lesznek úton. Velük jársz, mindannyiukkal, azokkal is, akik már elérték életcéljukat. Az út összeköt benneteket. Ez váratlanul olyan mélyen megérint, hogy könnyekre fakaszt. A Cruz de Ferro, egy fatörzsön található vaskereszt arra indít, hogy tedd le a terheidet. Így lehetséges, hogy a világ minden tájáról származó apró kövek dombbá állnak össze. Kettő közülük St. Pöltenből származik, akárcsak az én könnyeim is a megkönnyebbüléstől.

És igen, a spanyol El Camino csúcspontja természetesen Santiago de Compostela katedrálisa előtt és a katedrálisban élhető meg. Kérdéseinkre ismét választ kapunk: Mi az öröm? Milyen érzés örülni? Voltam én már valaha is ennyire mélyen elégedett? Áhítat-e az, amit érzek, amikor a székesegyházban a Batafumeironak nevezett, szokatlanul nagy füstölő magasba lendül?

Tartósan megerősítve
Ma, három évvel később is még mindig egyértelmű számomra, hogy mit nyertem az úttal: testileg és lelkileg is megerősödve tértem haza. A közel 1000 kilométeres zarándokút minden tekintetben erősebbé tett engem. Hála legyen a mi Istenünknek ezért a gyönyörű világért! Hálát adok a feleségemnek, hogy ő volt és ma is ő a legjobb társam. Hálás vagyok magamnak is, hogy lehetővé tettem saját magam számára, hogy ezt az utat megtegyem. Életem végéig hálával énekel a szívem:

“Uram, a tied vagyok, az életem a tiéd. Üdvösségemre és dicsőségedre adtad nekem. Atyám, te vezetsz engem az élet ösvényein a célom felé.”