1927. április 2-án hunyt el Budapesten Prohászka Ottokár katolikus egyházi író, a magyar keresztényszocializmus jelentős képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Székesfehérvár tizenötödik püspöke (a felvidéki Nyitrán született 1858. október 10-én).

Prohászka Ottokár (Fotó: wikipedia)

Húsz évvel később, 1947-ben 25 ezer híve emlékezett rá Mindszenty József hercegprímás vezetésével Székesfehérváron. Az emlékezés a már egyre inkább előtörő baloldal elleni tiltakozás is volt ez egyúttal. Néhány héttel később a baloldal ledöntötte budapesti szobrát. Faludy György költő később azzal dicsekedett egyszer, hogy ő is ott volt a szobordöntők között.

A püspöki székvárosában igen nagy kultusza alakult ki az évtizedek alatt. Ennek bizonyítéka az a hatalmas templom, amelyet Székesfehérvár lánglelkű püspöke tiszteletére építettek. Az emléktemplomról bővebben fotókkal ITT ! 

A kommunista időkben művei állami indexen voltak, szinte beszélni sem lehetett róla. A változás a kommunizmus bukásával állt be.

Életéről: Prohászka Ottokár atyja – Prohászka Domokos – morva pénzügyi kistisztviselő, anyja – Filberger Anna – a nyitrai pékmester lánya volt. A családtagok egymás között németül beszéltek. Prohászka Ottokár később elsajátította a magyart, a szlovákot, a latint, de tudott franciául, görögül, héberül, és megpróbálkozott az angollal is. Apja gyakori áthelyezései miatt gyakran váltott iskolát: Rózsahegyen, Losoncon, majd Nyitrán a piaristáknál, Kalocsán a jezsuitáknál tanult, 1875-ben kispapként Esztergomban érettségizett. Tehetségére felfigyeltek elöljárói. Simor János prímás Rómába küldte. Hét évre a Collegium Germanicum-Hungaricum lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett. 1881. október 30-án ott szentelték pappá. 1882-ben tért haza filozófiai és teológiai doktorátussal. Főpásztora az esztergomi szemináriumba vezényelte, ahol huszonkét esztendeig dolgozott. A kisszeminárium görög–latin tanárából lassan a dogmatika professzora, majd az egész intézményt megújító lelki vezetője lett (1890). Forradalmasította a hazai papnevelést.

Esztergomban vált a sajtó segítségével a századvégi magyar katolikus megújhodás programadójává. Publikált a Magyar Sion és az Alkotmány hasábjain, útjára indította az Esztergom című lapot, később megszervezte a Katolikus Sajtóegyesületet. A szociális kérdések különösen érdekelték: magyarra fordította XIII. Leó Rerum Novarum című enciklikáját, időtálló bírálatot írt Marx Tőkéjéről. Világosan látta: ha nem születik az Egyház vezetésével megoldás a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az ateista, erőszakos baloldal, mely minden értéket elsöpör. Ez a politika felé terelte: szenvedélyes cikkeket írt, és képviselő-választáson is indult.

Prohászka Ottokárt a katolikus társadalom nagy része szónokként és lelki vezetőként ismerte és szerette meg. 1904-ben a budapesti egyetem hittudományi karának dogmatika professzora lett. Teológiai munkásságára az egyetem már az 1890-es években felfigyelt. A „Diadalmas világnézet” legegyénibb hangvételű műve: a huszadik század világában keresi a kereszténység helyét, apologetikus hangvétellel elhatárolódva a kor divatos eszmeáramlataitól.

Pecsétnyomója Ferenc József 1905. október 17-én nevezte ki székesfehérvári püspöknek. December 11-én erősítette meg a döntést X. Piusz pápa, aki karácsonykor Rómában püspökké szentelte. Prohászka székét 1906. január 21-én foglalta el. Püspökként is megmaradt puritán embernek. Ellenfelei 1911-ben néhány művét indexre tetették, Róma döntésének fejet hajtott.

A főpásztorság visszasodorta Prohászkát a politikához is. Automatikusan a főrendiház tagja lett. A világháborút követő új társadalmi berendezkedést érdeklődéssel figyelte. 1920-ban nemzetgyűlés képviselői feladatot vállalt, mert aktívan részt akart venni a keresztény magyar állam kiépítésében, de hamarosan visszavonult. A budapesti Egyetemi-templom szószékén csapta meg a halál szele 1927. április 1-jén prédikáció közben. A következő napon a szomszédos Központi Papnevelő Intézetben elhunyt. Országos gyász kísérte temetését. 1938 óta az emlékére emelt székesfehérvári templomban nyugszik.

Jelmondata: Dum spiro, spero, vagyis: Amíg élek, remélek.

Aki olvassa műveit, meglepődik rajta, mennyire korszerű és aktuális ma is, amit Prohászka Ottokár fontosnak és orvosolandónak tart. A világ sokat változott azóta, de jobbítani való nem kevesebb akad ma sem.

Békéscsaba, 2017. március 31.

Alapinformáció: Felvidék.Ma/wikipedia

Összeállította: Forgó Irén

Honlapra igazította: Tóth Zoltán

Emlékeztető: „Szeress nagyon, szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul! Ne hagyd magad legyőzetni a nehézségekkel, közönnyel, sikertelenséggel.” (Prohászka Ottokár)

Forrás: Eucharisztikus Kongresszus