„Rákóczi […] először Körösit akarta megtörni […] Előkelő emberekből álló küldöttséget menesztett hozzá, melynek szónoka […] arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is.”
(Részlet Eperjessy István vallomásából)

1619. szeptember 7-én halt mártírhalált a három kassai vértanú, Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk, akiket a városba bevonuló Rákóczi György hajdúi gyilkoltak meg katolikus hitük miatt. A hitviták tüzében ebben az időszakban számos hasonló incidensre sor került, melyek során a régi és reformált kereszténység hívei sajnálatos módon egyaránt kitűntek kegyetlenségükkel.

Neveik szokásos  sorrendje, a régebben feltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy éppen Márk az (születési helyéről nevezték Kőrösinek), aki hármuk közül a legfiatalabb volt. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krievac (Kőrös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazba végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid kőrösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás felfigyelt rá, és meghívta elöljárónak az Oláh Miklós prímás által létesített nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Itt is kapcsolatban maradt nevelőinek és tanárainak szerzetesrendjével, a jezsuitákkal. Széplaki jószágigazatósága idején részt vesz 1619 júliusában azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán tartanak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.

Menyhért, családi neve Grodziecki, a sziléziai Cieszynben (Tín, Teschen) született egy - a galíciai Grodziecból származó - lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben (Brno) belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték az ottani Szent Vencel kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.

István az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz család sarja, amely család már a 13. században szerepet játszott az akkori Észak-Magyarország történetében. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. Ő 1602-ben lép be a brünni jezsuita noviciátusba, ahol együtt van Grodzieckivel. Klagenfurt, Laibach (Ljubljana) és Graz a következő állomás. 1615-ben kerül Homonnára a jézustársasági kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára őt is 1618-ban küldik, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái, hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorául. Odajöttét már megelőzte híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora felpanaszolta, hogy 'amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot'. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, ahonnan késedelem nélkül Kassára sietett. Grodziecki mellé ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek hadai elől Kőrösi is.

Miután Bethlen Gábor fejedelem (ur. 1613-1629) 1618-ban szövetséget kötött a Habsburg uralom ellen fellázadó cseh rendekkel, a török hűbéres Erdély az 1619-es esztendőben hadjáratot indított a királyi Magyarország ellen. Bethlen nem titkolt célja a királyság újraegyesítése volt, amire jó esély is mutatkozott, ugyanis a Habsburgok türelmetlen, erőszakos valláspolitikája folytán a protestáns többségű felvidéki területek felszabadítóként fogadták őt.

Az aranykorát élő Erdély hadi sikereit látva azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ebben az időben nem csak Bethlen és II. Ferdinánd (ur. 1619-1637) között húzódott súlyos ellentét, de a királyi Magyarország lakosai is megosztottak voltak. A vallási szembenállás sajnálatos módon sok helyen véres eseményekbe torkollott, a felek durvaságát a háborús helyzet pedig még inkább fokozta; erre ad példát a három kassai vértanú halála is, akiket Rákóczi György – a későbbi fejedelem (ur. 1630-1648) – hajdúi 1619 szeptemberében gyilkoltak meg.

Midőn Rákóczi hajdúi szeptember 3-án a város falai alá érkeztek, Dóczi András császári főkapitány kevés katonájával kilátástalannak látja a harcot, tekintettel a város protestáns vezetőségére. Másnap létrejön a város átadásáról szóló szerződés, amelynek kikötése, hogy senkinek, a katolikus híveknek és papoknak sem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonulnak a hajdúk a városba, és tüstént felrúgják a megállapodást: Dóczit bilincsbe verik, s elhurcolják Erdélybe. Rákóczi azt is meghagyja, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben.

A legszörnyűbb sors három jezsuita szerzetesnek, Pongrácz Istvánnak, Grodecz Menyhértnek és Kőrösi Márknak jutott osztályrészül, akik előzőleg éppen a protestáns-katolikus összeütközések miatt menekültek Kassára; maga Pongrácz egyébként a korábbi években konfliktusba került a Felvidék egyik leghíresebb református prédikátorával, Alvinci Péterrel is. A város székesegyházának sekrestyése, Eperjessy István vallomása szerint a három szerzetest a katonák két napon át éheztették, hogy rábírják őket a kálvinista hitre való áttérésre, ám a fenyegetések és az ígéretek egyaránt hatástalannak bizonyultak. Szeptember 7-én aztán a hajdúk ismét foglyaikra rontottak, és mivel a kínzások ekkor sem törték meg a jezsuitákat, Kőrösit és Grodeczet lefejezték, Pongráczot pedig – mivel már holtnak vélték – egyszerűen belevetették a város egyik szennygödrébe.

Elvonulásuk után Eperjessy István, a három pap házi kápolnájának sekrestyése, István atya nyöszörgésére lesz figyelmes. De nem tud rajta segíteni, mert maga sem meri elhagyni a házat, és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz atya tanácsára fordulnia kellene, szintén áldozatul esett a martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is meghalt.

Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a három vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél év elteltével, Bethlen és a királyi Magyarország képviselői, ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kéri föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a feltétellel hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént, és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária volt a főnöknője. Miután II. József feloszlatta a klarisszákat, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.

A kanonizációs procedúra ugyanakkor több évszázadon át húzódott: Pázmány Péter már 1628-ban folyamodott a vértanúk boldoggá avatásáért, ám a Szentszék 1905-ig várt a döntéssel, amikor is X. Pius pápa január 15-én népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte a kassai vértanúk nyilvános tiszteletét. Szentté avatásukra egészen a közelmúltig, II. János Pál pápa 1995-ös szlovákiai látogatásáig kellett várni. Szentté avatásukra 1995. július 2-án került sor Kassán. A jezsuita rend magyarországi tartománya azóta védőszentjeként tiszteli Szent Márkot, Menyhértet és Istvánt, akiknek egyházi ünnepét vértanúságuk napján, szeptember 7-én tartják.

Forrás: jezsuita.hu, rubicon.hu