Ma van az ünnepe.
Kelet nagy misztikusa és aszkétája. A 90’-es évek elején hallottam
először a nevét: egy Bejrútban dolgozó vendégmunkás csodálatos
meggyógyult, miután megkenték „Szent Charbel olajjal”, és kérték a Szent
közbenjárását. Úgy hallgattam csodálatos életrajzát, csodatételeit,
mint az ezeregyéjszaka meséit. Az Oltáriszentség szentje, akárcsak Szent
Paszkál ferences misztikus, és igazi Mária-tisztelő, a barátaim lettek.
Korunkban egy szerzetesnővér súlyosan megbetegedett, és a Szent
segítségét kérte: megjelent neki álmában, és azt mondta neki, hogy aki
minden hónap 22-én szentmisére megy és imádkozik, annak minden kérését
az Úr elé viszi és közbenjár érte.
Bejrúttól 140 km-re
(Észak-Libanon) van egy kis falu, BKAAKAFRA (Biqa-Kafra), 1600 m
magasan, cédrus erdőkkel övezve. Itt született 1828 május 8-án Youssef
Antoun MAKHLOUF (József Antal) a család ötödik gyermekeként, apja Antoun
Zaarour MAKHLOUF és anyja Brigitta CHIDIAC. Két fiútestvére volt: John
és Beshara, és két nővére: Kawn és Wardeh. Nyolc napos korában
keresztelték meg, találtam egy képet is a kis templom keresztelő
kútjáról:
Édesanyja - mint többi
maronita – szigorúan megkövetelte a családban az imát, a napi
rózsafüzért, és a szentmisén való részvételt. Youssef két testvére is
szerzetes lett, a falutól egy 5 km-re levő kolostorban.
Alig 3 éves, amikor az apja meghal. Édesanyja újra férjhez megy a falu
papjához, és felveszi az ELAHAD nevet. A kis Youssef arab és szír elemi
iskolába járt, alig 14 éves, amikor a falubeliek „szentnek” kezdik
nevezni alázatossága és imádságos lelkülete miatt. Igyekezett
visszavonulni egy barlangba, ahol térdelve imádkozott egy kis Szűzanya
kép előtt, ma ez a barlang is zarándokhellyé vált:
Gyakran felkeresi Tanois
nevezetű szerzetes nagybátyját lelki beszélgetésre, és hogy együtt
imádkozzanak. Egy alkalommal az eltévedt kecskéjét keresve, egy cédrus
törzsében kialakított kis oratórium előtt imádkozik, amikor egy sürgető
hangot hall: „Hagyj el mindent, és kövess engem!”. Hallgat az isteni
szóra, 1851-ben titokban elhagyja a családját, senkinek nem szól, és
belép a Mayfouki Boldogasszony kolostorba, egy év noviciátus után
átkerült az Annaya-i Szent Maron kolostorba, és a Libanoni Maronita Rend
szerzetese lesz, és felveszi a korai antiochiai egyház mártírjának a
nevét (121-ben halt mártírhalált), a Charbel nevet.
Édesanyja kétségbeesetten
keresi és keresteti, míg végül rátalál a legkisebb fiára. Az elöljárók
és Tanois nagybátyja jelenlétében kérleli: térjen haza. De a fia
határozottan kitart a döntése mellett, hogy erre az útra maga Isten
hívta meg. Akkor az édesanyja fájdalommal eltelve így szól: „Ha te
nem lennél jó szerzetes, azt mondanám neked: gyere haza! De most már
tudom, hogy az Úr az ő szolgálatára akar téged! És az elválás miatti
fájdalmamban most arra kérem az Úrat: áldjon meg és tegyen szentté
téged!”
Charbel engedelmes és
alázatos szerzetes, sokat dolgozik és tanul, 1853-ban leteszi a hármas
fogadalmat, majd elöljárói elküldik a Kfifan-i Szent Ciprián kolostorba,
a szemináriumba. Vezetője Szent Nimatullah Hardini atya, egy nagytudású
pap, ki a sémita nyelv és a keleti egyházatyák műveinek jó ismerője,
különösen Szent Efrém a kedvence. Szent Charbel lelkében hatalmas láng
gyúl a Szentírás, az Oltáriszentség, még inkább elmélyül nagy szeretete a
Szűzanya iránt. Hat év tanulás után, 1859. július 23.-án pappá
szentelik. Szavai szerint papnak lenni csakis egyet jelent: a Golgota
útját, és Isten jelenlétének a tanúja lenni a világban. Egész éjszakákat
tölt ibenső imába merülve, napközben pedig éli a szerzetesek életét, jó
gyóntató pap lett belőle, sokan felkeresik, és szentgyónás után
hatalmas örömmel térnek haza.
Tizenhat év után engedélyt
kért az elöljárótól, hogy visszavonulhasson a Szent Péter és Szent Pál
kolostorba, amely az anyakolostorhoz tartozott. Egy csodálatos isteni
jel után az engedélyt megkapja, és 1875 február 15-én megkezdi a remete
életet: magány, csend, ima, az Oltáriszentség imádása, mezei munka.
Már életében szentként
tisztelik és egyszerű imájára csodák történtek. 23 év után súlyosan
megbetegszik, 1898 december 16-án az átváltoztatás után nem tudja
folytatni a szentmisét, Makariosz atya látva fájdalmát, segít neki
befejezni a szentmisét. Beviszik a cellájába, elkezdődik a nyolc napos
agoniája. Ajkán nem szűnik meg a kedvenc fohásza: „Igazság atyja, íme
a Te Fiad, aki halálra adta önmagát, hogy elégtételt adjon
értem...Fogadd el kezemből az Áldozatot, és felejtsd el minden bűnőm,
amelyet a Te színed előtt követtem el...”, ugyanakkor gyakran
emlegette Jézus és Mária nevét, valamint Szent Pétert és Szent Pált, a
kolostor patrónusait. 1898 december 24-én, Karácsony vigíliáján
szenderül örök életre, a kolostor temploma mellett temetik el. Itt volt
az első sírja:
De ezzel nincs vége: a
szomszédok figyelmét először néhány furcsa fény vonja magára „Az
otthonunkból láthattuk, úgy 10 percnyi távolságra, délen, amint fény
világítja meg a sírt, a szokásostól eltérő fény, amely hol megjelent,
hol eltűnt.” Az emberek figyelmeztették a monostor a szerzeteseit, de ők
nem hitték el. De mivel az emberek kitartottak, együtt mentek arra a
helyre, ahol származott a fényjelenség. Charbel Maklouf atya sírja volt
az. Az előírt szokás szerint, az elhunyt be volt tekerve a saját
szerzetesi ruhájába, egy egyszerű deszkára volt helyezve, koporsó
nélkül, mint egy lépcsőfokon, 25 centire a talaj alatt a földben. Mivel
ez a sír nyilvánvalóan a talajszint alatt található, ahogy esni kezdett
az eső, elöntötte a víz.
A sírt megnyitották,
ellenőrizték, és konstatálták, hogy a test a helyén van, majd újra nagy
gonddal lezárták a sírt. Eltelt egy év. 1899 április 15-én a sírt
megnyitották az apát, a szerzetesek és több más tanú jelenlétében. Az
esővíz ellepte a sírt (akárcsak a többi sírt), mocsárrá változtatta. A
jelenlévők elképedve látták, hogy Szent Charbel holtteste a mocsár
felszínén lebegett. A holtteste kiemelték, és miután megszabadították a
penészgombáktól, a holttestet sértetlennek találták. A bőre friss volt,
ízületei rugalmasak, végtagok teljesen behajlíthatok, a haja és a
szakálla nem hullt el. Az egyik tanú, Younes József atya így írja le: „Karjai
keresztben a mellkason, kezében egy kereszt. A test lágy, friss és
ruganyos, az arcán és a kezén fehér penész volt, a gyapothoz hasonló.” A
bordájából vörös vér folyt, vízzel elegyedve. Lecserélték a
fehérneműjét és a ruháját, és ezúttal a holttestet egy koporsóba zárták,
amelynek felső része üvegből volt, hogy a látogatók megtekinthessék. A
koporsót a kolostor templomának egyik oratóriumában tartották. Hatalmas
zarándoklat kezdődött Charbel atya sírjához, sok csodás imameghallgatás
és gyógyulás történt. A szerzetesek többször tanulmányozták a testet, de
a koporsó mindig tele lett vörös folyadékkal, amely a pórusokból
áradt ki. Ez a folyadék átitatta a fehérneműt és ruházatot, olyannyira,
hogy hetente kétszer le kellett cserélni.
Ezt a folyadékot
hivatalosan kivizsgálták, laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, de
az eredményeket még nem hoztak nyilvánosságra. Két évvel később,
1900-ban, annak érdekében, hogy véget vessenek e szivárgásnak, úgy
döntöttek, holttest kiteszik a szabadba, a teraszra. De hiába, a test
folyamatosan „izzadt”. Dr. Elias El-Onaissi, 1921-ben írt
nyilatkozatában megjegyzi: „Láttam Charbel atya holttestét az
Annaya kolostorban... Alaposan megvizsgáltam a holttestet, és
észrevettem a verejtéket a bőr pórusai verejtékhez hasonló anyagot
izzadnak... Megismételtem ugyanezt a vizsgálatot többször, különböző
időpontokban. A jelenség mindig ugyanaz volt.” Többször is, mivel a
tetemen nem fogott az enyészet, és folyamatosan „verejtékezett” több
mint 50 éven át... 1927-ben, a holttest egy fából készült, cinkkel
borított koporsóba került, a talajtól elszigetelve, és alaposan bezárva a
kripta falába, (a koporsóba bezártak egy fémhengert is, amely a
holttest állapotáról szóló jelentést tartalmazta abban az időpontban. A
jelentést franciául írta meg a bejrúti Orvostudományi Kar Armand
Jouffroy professzora, és a Malkonien Balthazar orvos).
1950-ben, hogy 23 évvel
később, a kripta fala elkezdett rózsaszín és viszkózus folyadékot
„izzadni” ... A sírt megnyitották: a folyadék a koporsóból származott. A
kánoni vizsgáló bizottság kinevezett három orvost, és szakvéleményük
szerint „a vérizzadás, amely megállapítást nyert, hogy 1899-től
1927-ig megszakítás nélkül csepegett, ugyanúgy, mint a korábbi
exhumálások során és elterjedt az egész testen, átitatták a papi ruhákat
is. A stóla egy része elrothadt, valamint a koporsó fából készült alsó
fele, a koporsó cinkje a lábak mellett elhasadt...” Ahogy a folyadék
egyre csepegett a már elhasadt koporsóban, telítette a kripta falát is.
Ennek a hihetetlen jelenségnek a tanúi is igazolták, hogy Szent Charbel
holtteste megőrizte hajlékonyságát. Szintén 1950-ben valaki
lefényképezte a Szent sírját, és amikor előhívták a fotót, egy arca
rajzolódott ki rajta, néhány már nagyon öreg szerzetes Charbel atyára
ismert benne, mert életében nem készült róla se festmény, se rajz. Azóta
ez a fótó képviseli a jellegzetes a lesütött szemű, alázatos Szent
Charbel arcot, gyönyörű:
Később egy másik koporsóba
tették, és cementből és kőből épült sírba helyezték. Mivel a zarándokok
egyre többen kezdtek jönni, hozzájárultak ahhoz, hogy egy olyan
koporsóba tegyék, amelyben látható. 1952-ben, mintegy 54 évvel a szent
szerzetes halála után, sokan meg tudták állapítani, hogy a test ép és
hogy még mindig csöpög a titokzatos folyadék. Dr. Georges Choukrallah,
aki több mint 37-szer vizsgálta meg a holttestet 27 év alatt, és azt
írja: „Miután több alkalommal felülvizsgáltam ezt az ép holttestet,
mindig is lenyűgözött megőrzött állapota, és különösen az a csepegő
piros folyadék, csepegő. Ez egy teljesen egyedülálló jelenség, hogy
gyakorlatilag egy orvos sem látott ilyet még sohasem...”
VI. Pál Pápa 1965 december 5-én boldoggá, majd 1977 október 9-én szentté avatta.
Művészfilm is készült az életéről, megnézhető angol, francia vagy spanyol felirattal:
Kapcsolódó hírek:
Gonzága Szent Alajos szerzetes
Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő
Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító
Szent Barnabás apostol