Szent II. Henrik (*972 – †1024) Bajorország hercege, később császára. Hadseregét mindig Isten védelme alá helyezte és segítségül hívta nemzete védőszentjeit csata előtt, különösen Szent Adrián katonaszentet, kinek kardja ereklyeként sokáig Walbachban őriztetett. 

Ilyen oltalom alatt szervezete meg hadseregét, és legyőzte a Nyugat-Európára törő keleti barbárokat. Mielőtt szembenézett az erőfölényben lévő pogány szlávokkal, fölszólította katonáit, hogy imádkozzanak, végezzenek szentgyónást és szentáldozást. Mikor csapatai harcba kerültek, váratlan pánik tört ki az ellenséges katonák között, fölbomlottak és rendezetlenül megfutamodtak. Az ellenség kétségbeesett szétszóródásához az vezetett, hogy Szent Mihály főangyal és három vértanú vezette seregét. A szlávokat uralma alá hajtotta, Csehország, Morvaország és az Elbán túli szláv területek a Szent Római Birodalom részeivé váltak.

1006-ban összehívta a frankfurti nemzeti zsinatot az egyházfegyelmi rend szabályozására és az egyházi kánonok szigorúbb betartatására. Később támogatta a cluny-i reformmozgalmat.

Kétszer is legyőzte a lombardokat, akik ellenálltak a Birodalom megerősítésének és fenyegették a Pápai Államot. Az első 1004-es győzelme után Itália királyává koronázták Pavia székvárosában a híres lombard vaskoronával. Másodszor nagyobb erőfeszítésébe telt a lombardok békéltetése, mivel egyidejűleg súlyos problémák nehezedtek az Egyházra. Henrik letett egy ellenpápát és a törvényes VIII. Benedek pápa visszatért Rómába.

Ekkor őt és szerető hitvesét, Kingát a pápa a rómaiak császárává koronázta. A pápa hálája jeléül egy drágakövekkel berakott keresztes glóbuszt („országalmát”) adományozott neki. Szent Henrik a szertartás után az ott jelenlévő Odilo cluny-i apátnak adományozta azt megbecsülése jeléül, aki megígérte, hogy ezt a dicső jelképet méltóképp fogják őrizni cluny-i monostorában.

Szent Henrik még mint bajor herceg segítette sógorát, Szent István nagyfejedelmet. A friss keresztény fejedelemnek (Szent Istvánnak) még Henrik apja ígérte – béke és területek fejében – lányát, Boldog Gizellát. Lovagokat küldött sógora megsegítésére Koppány horka ellen, így döntő módon segített az egységes magyar katolikus királyság létrejöttében és a magyar nép keresztény hitre térítésében.

Miután megbékéltette Itáliát, végleg hazatért Németországba. A visszaúton Luxemburgban egy emlékezetes találkozóra került sor Róbert francia királlyal, kivel Európa közös politikai problémáit tárgyalta meg. A találkozót a Meuse (Maas) folyó partjára tervezték, ami protokolláris problémákat vetett föl. Ha egy szuverén uralkodó átkel egy folyón egy másikhoz, a szokásjog szerint ez azt jelenti, hogy az előbbi az utóbbi alá rendeli magát. A kényes helyzet megoldására azt találták ki, hogy egy széles dereglyén a folyó közepén, semleges területen találkozzanak. Azonban Szent Henrik átkelt a folyón, fittyet hányva a protokollra, hogy ezzel is elismerje a francia király tiszteletre méltó keresztény hősiességét.

Plínio professzor gondolatai
Ez a Szent II. Henrik életéből való némiképp széleskörű válogatás legemlékezetesebb, történelmi jelentőségű cselekedeteinek foglalata. Hogy megértsük ezen cselekedetek mélyebb összefüggését szükséges, hogy történelmi összefüggéseikbe helyezzük őket.

Szent Henrik és Szent Kinga koronázása  Jézus Krisztus által, Szent Péter és Pál – a pápaság – közbenjárására.  Alatta középen Róma (Itália), Germánia és Gallia allegorikus nőalakjai, és kisebb uradalmak  allegorikus nőalakjai

A középkorban vagyunk, az ezredforduló körül. Mint tudják, a középkor a nyugatrómai birodalom bukásával kezdődött, mikor megbízhatatlan barbár hordák elözönlötték. Ezen barbárok először letelepedtek a birodalom területén belül, majd kivonták magukat a római uralom fennhatósága alól.

A romanizált népesség is fokozatosan barbárságba süllyedt. Az utak elhagyatottakká váltak, senki sem vigyázott rájuk; a városokat ellátó vízvezetékek eltörtek, és senki sem hozta őket helyre; a barbárok által meghódított helyek koszosak és rendezetlenek lettek; a köztéri művészi alkotások tönkrementek, a városok káoszba zuhantak. Minden, ami a kultúrát és civilizációt jelképezte, nyomorultan elpusztult. Ebben a helyzetben Európa írástudatlanná vált és életszínvonala elképzelhetetlenül alacsony szintre süllyedt. Évszázadokba került, míg Európa újra elérte a civilizált szintet.

Miközben minden szétesett, egyedül a Katolikus Egyház maradt meg létező intézményként. Befolyása alatt az újonnan érkezett barbárok lassan kezdtek megtérni. A küldetés, amit az Egyház az európai népek között véghezvitt, nem sokban különbözött attól, amit később az Újvilág indiánjai soraiban végzett: misszionáriusok érkeztek, hirdették a hitet, és az indiánok egymást követő nemzedékei lassan civilizálódtak és lassan szert tettek egy bizonyos kulturáltságra. Ugyanez történt korábban az európai néptörzsekkel. 1000 körül a civilizáltság sok területen diadalmaskodott a barbárság felett, azonban a katolikus civilizáció még messze volt a két- vagy háromszáz évvel későbbi színvonalától. Ezért mondhatjuk, hogy Szent II. Henrik korában félbarbár állapotok uralkodtak.

Egyes népek civilizáltabbak voltak másoknál. Egy katolikus civilizáció kezdett kibontakozni szigetszerűen a barbárság tengerén szerte Európában, miközben újabb barbárok özöne fenyegette a már létrejött királyságokat. Nagyon nehézkes volt a katolikus élet a belső és külső barbársággal szemben.

Az egyik legkorábban megtért népcsoportok közé tartoztak a különböző német néptörzsek. Ezek a népek viszonylag hamar civilizálódtak és egyesült politikai entitást alkottak, melyet később a Német Nemzet Szent Római Birodalmának neveztek el. „Birodalomnak” hívták, mivel különböző nemzeteket fogott össze egyetlen szövetségben. Ezek a néptörzsek megegyeztek, hogy a különböző törzshercegségeik (bajor, sváb, frank, szász stb.) helyi kérdésekben önálló vezetői egy közös uralkodót választanak, aki közös ügyeikben dönt. Tehát, mivel nagy területeket és sokféle népet összefogó alakulat volt, ezért is „birodalomnak” nevezték el. „Rómainak” hívták, mivel a régi Római Birodalom mintájára szervezték; „németnek” hívták, mivel a német néptörzsek alapították; és végül „szentnek” is hívták, mivel alapvető célja a Katolikus Egyház védelme volt a pogány agresszióval szemben.

Szent II. Henrik képe a budapesti Szent István Bazilika Szent Imre oltára fölötti üvegablakon

Szent II. Henrik személyében egy olyan császárt láthatunk, aki egyben szent is volt. Nagy politikai vezető és nagy hadvezér is volt egyben, ami nem illeszkedik a szentekről alkotott szentimentális kegyesség képzetéhez. A hamis képzettel szemben korának legfontosabb politikai alakulatának élén állt, így Európa leghatalmasabb embere volt. Ezzel együtt Európa legdicsőségesebb hadvezére volt, és Egyház első gyermeke. Ő volt a ’par excellence’ első gyermeke az Egyháznak. Mindig megvédte az Egyházat a reá törő ellenségeitől.

Szembe kellett néznie a Birodalmat keletről állandóan támadó népekkel is. Hatalmas sereget gyűjtött és ellentámadásba ment át. Sok háborút viselt, és a hit erényével felékesített katolikus hősként meg is nyert elsősorban nem saját erejére, hanem a természetfeletti segítségre támaszkodva. Kérte a hatalmas Isten segítségét csatái előtt, hogy győzedelmeskedjen. Isten egy alkalommal megmutatta, mily kedvesek Henrik imái Őelőtte. Mikor már a két hadsereg szemtől szembe fölállt egymás ellen, az ellenséges erők látszólag ok nélkül fejvesztetten szétszéledtek. Valójában Isten elküldte Szent Mihály főangyalt, a mennyei seregek vezérét, és három vértanú katonaszentet, kikhez Henrik fohászkodott, hogy megfélemlítse ellenségeit. Istennek kedve telt a harcosok imájában, és ezért harc nélküli győzelemmel tűntette ki őket.

Ezzel a győzelemmel a pogány szlávok erőssége megtört, és elveszítvén erejüket, többé nem fenyegették a Birodalmat.

Ám a kereszténységet még mindig veszély fenyegette: a longobárdok Észak-Itáliában. Lombardia nem pogány, viszont az Egyházzal szemben álló, skizmatikus vidék volt. Megtámadták a pápát és a Pápai Államot, valamint szemben álltak egy egységes katolikus Birodalom eszményével. Ezért Henrik az itáliai püspökök segítségével betört Lombardiába, legyőzte seregüket és Rómába ment, hogy meglátogassa VIII. Benedek pápát és kifejezze gyermeki tiszteletét iránta.

Jézus Krisztus, kitől minden hatalom ered,  császárra koronázza Szent II. Henriket.  Jobbján Augsburgi Szent Ulrich hitvalló püspök  a Szent Lándzsát adja kezébe,  balján Regensburgi Szent Emmerám vértanú  püspök a birodalmi kardot adja kezébe.

Ez alkalommal koronázta a Szent Római Birodalom császárává. A nagy pompával megtartott szertartáson egy ékövekkel kirakott arany glóbuszt kapott a pápától, amely a császárnak a földkerekség feletti uralmát jelképezte. Azonban Henrik nem tartotta meg azt, hanem – hogy kimutassa az egyház iránti szeretetét – a szentéletű Odilo apátnak adományozta, aki az akkori Európa legnagyobb monostorának volt a feje.

A lombardok újabb lázadásának leverése után visszatért Németföldre és hatalmuk megerősítésével helyreállította püspökei tekintélyét. Segített a friss keresztény Szent István királyon is. Gizella húga keze mellé bajor lovagokat küldött, így előmozdította az ekkor szétszabdalt Magyarország egyesítését és egy erős keresztény királyság kialakulását. Szent István és Boldog Gizella fiukkal, Szent Imrével együtt a magyar királyi szent családot alkották meg, személyes életpéldát adva a megtérítendő országnak.

Az apostoli térítés segítésén túl ez egy rendkívül intelligens diplomáciai húzás is volt Henrik részéről. Értékes szövetségest nyert a Boleszláv lengyel fejedelemmel szövetségben lévő, még pogány szláv törzsek ellen, akik Birodalmát fenyegették. Diplomáciai érzéke Róbert francia királlyal történő találkozóján is megmutatkozott. Ő maga kelt át a Meuse (Maas) folyón, feladva diplomáciai privilégiumát, hogy kifejezvén előzékenységét örömet okozzon a francia királynak. Átkelvén a francia partokra bennfoglaltan alárendelte magát a francia királynak. Ő, aki magasabb rangú – császár – volt, mégis homágiumot tett egy rangban alacsonyabban álló felé abból a célból, hogy szívbéli békés viszony kialakítása által az európai konfliktusok feloldódjanak.

Miután bevégezte földi szolgálatát az Egyházért és a kereszténységért, Isten békéjében megnyugodván halt meg 1024-ben Henrik, a nagy szent, harcos, diplomata és politikus. Ez Szent II. Henrik császár dicsőséges életútjának története.

Könyörögvén kérjük közbenjárását, hogy megvalósulhasson egy új keresztény civilizáció, Mária uralma alatt. Ámen.

Írta: Plínio Corrêa de Oliveira

Fordította: Szász Péter Domonkos

Forrás: Tradition in Action/Pro Hungaria Sacra