Szent István első vértanú

A katolikus egyház több István nevű szentet tart nyilván. A december 26-án ünnepelt szent nem azonos a magyar királlyal, István diakónus az első mártírhalált halt szent.

Jézus halála után a tanítványok megkezdték az igehirdetést, azonban a hívek között hamar konfliktus támadt az alamizsnaosztás miatt. Az apostolok felmérték, hogy párhuzamosan nem képesek a kereszténység tanítására és az ehhez kapcsolódó szervezési munkák koordinálására, ezért hét diakónust - más néven szerpapot vagy levitát - választottak. A diakónusok irányították a gyülekezetet, az apostolok pedig az imádságnak és a prédikálásnak szentelték az életüket. A Biblia István személyét emeli ki a diakónusok közül.

István meghatározó szerepe az egyházszervezésben mutatkozott meg: a zsinagógát alkalmatlannak nyilvánította keresztény misézésre, vagyis elősegítette az egyház önállósodását. Döntése ellenszenvet váltott ki a zsidóság körében, a főtanács elé állították káromlás vádjával. A tanács halálos ítéletének megfelelően Istvánt megkövezték. A katolikus egyház az első vértanúhalált halt szentként tartja nyilván.

Mire is tanít minket ez az ünnep, mi a legfőbb mondanivalója, s miért éppen karácsony másnapján ünnepeljük? Azért ünnepeljük karácsony másnapján, mert szorosan összefonódik magával az ünneppel. István diakónus élete példájával mutatott rá arra, hogy azt a szeretetet, amit a karácsonykor világba született Jézus hozott el nekünk, azt meg lehet valósítani. Meg lehet valósítani, hogyha rendelkezünk egy nagyon fontos és lényeges tulajdonsággal, erénnyel. Ez pedig nem más, mint az állhatatosság.

Élete tanúság, hogy az evangéliumot, a Jézus által hirdetett örömhírt meg lehet, és meg is kell valósítani, még életünk árán is.

Jézus mondja az evangéliumban: „Aki állhatatos marad mindvégig az üdvözül.”

Mi is az állhatatosság?

Úgy lehetne megfogalmazni, hogy személyiségünknek egy nagyon pozitív jellemvonása, sajátossága; tulajdonképpen egy lényeges emberi és keresztény erény, bár kifejezetten nem szokták a klasszikus erények (hit, remény, szeretet) közé sorolni. Valahogy úgy lehetne elképzelni, mint egy társerényt, kísérőerényt, ami az összes erénynek velejárója, hiszen az állhatatosság nélkül nem lehet sem hinni, sem remélni, sem szeretni. (Nem lehet ideig-óráig hinni, remélni, szeretni, hanem csak folyamatosan, állhatatosan.)

Nagyon érdekes magának a szónak az etimológiája, ugyanis az áll igéből származik. S ha az ember jellemét nézzük, akkor azt jelenti, hogy képes a saját lábán megállni, kitartani, hűségesnek, szilárdnak, kitartónak lenni valami pozitív érték mellett.

Ha pedig állhatatlan, akkor ingatag, ingadozó, változékony, labilis, megbízhatatlan. Ahogy a közmondás is mondja: „olyan mint, a széltől lengetett nádszál” - ide-oda csapódig, ahogy éppen az érdeke kívánja.

Sajnos a keresztény életünkre is nagyon jellemző az állhatatlanság. Ezért is hangzik a figyelmeztető szó: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” Minden szónak nyomatéka és súlya van; csak az üdvözül, aki állhatatos marad, mindvégig, és nem az, akinek olykor-olykor vannak fellángolásai....

De nemcsak Jézus figyelmeztet minket az állhatatosságra, (fontosságát jelzi az is, hogy a szinoptikus evangéliumok mindegyikében megtalálható) hanem az Apostol, Szent Pál is, amikor ezt mondja: „Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.”

Illetve, amikor a korintusiakhoz írt levelében: „Figyelmetekbe ajánlom testvérek az evangéliumot, amit hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa üdvösségre is juttok, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek. Különben hiába lettetek volna hívőkké."

Az Apostol szava ma a legaktuálisabb üzenetként hangzik felénk. Csak akkor érünk valamit, ha állhatatosan megtartjuk az evangélium, az örömhír minden szavát, - „különben hiába lettünk hívőkké.” Ha csak válogatunk, ha csak azt cselekedjük meg, ami nekünk tetszik, ami szerintünk könnyen megvalósítható..., akkor bizony állhatatlanok vagyunk.

S hogy meg lehet valósítani, hogy igenis lehet állhatatosnak lenni mindvégig, arra példaként idézzük szemünk elé az ősegyház vértanúit, 2000 év történelmének szentjeit, vagy azokat a hozzánk közel álló embereket, akik a 40 év üldöztetés alatt sem tagadták meg a hitüket....s nem hajlottak el széltől lengetett nádszál módjára a könnyebb lehetőség felé....

Martinkertvárosi Plébánia