December hatodika Szent Miklós püspök liturgikus emléknapja. Az igaz hit védelmezője és a szegények gyámolítója évszázadokon keresztül az egyik legnépszerűbb szent volt. Az ajándékozó szeretet, továbbá a hajósok, halászok, kereskedők, zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok védőszentje.

Ismeretlen festő Szent Mikóst ábrázoló freskója a szófiai Bojana-templomban (1259)

Miklós valószínűleg Kr. u. 245-ben született a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában, gazdag szülők gyermekeként. Korán árvaságra jutott. Ekkor a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával kolostorba költözött, ahol Patara érsekének – aki a nagybátyja volt – felügyelete alatt nevelkedett. Miklós megszerette a kolostori életet, ezért a papi hivatást választotta. Nem volt még harmincéves, amikor Anatólia fővárosában, Myrában csodás körülmények között püspökké választották. A Jacopo da Voragine által a 13. század végén összeállított legendagyűjtemény, a Legenda Aurea szerint amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: ,,Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és fölszentelték püspökké.

Több mint ötven évig töltötte be a főpásztori tisztséget. Miklós minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki Mikulás személye is. A keresztény hagyomány szerint Kr. u. 342. december 6-án halt meg.

Szent Miklós eredeti, myrai sírja

Az egyik Miklós-legenda szerint amikor a szent megtudta, hogy a szomszédja nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, a következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd további, hasonló módon eljuttatott adományainak köszönhetően a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett.

Egy másik történet szerint, amikor egy napon viharba került matrózok hívták segítségül, megjelent a hajón, kezébe ragadta a kormányt, és a szükséges manőver után – lecsillapítván a vihart is – biztonságban hagyta ott őket.

Egy gyermektelen házaspár azért imádkozott a szenthez, hogy gyermekük lehessen. Fiuk született, akivel, amikor már fölcseperedett, atyja tengerre szállt, hogy hálából elvigyen a myrai Szent Miklós-templomba egy díszes fogadalmi kelyhet. Útjuk közben a gyermek éppen ezzel a kehellyel akart vizet meríteni a tengerből, beleesett a vízbe, és megfulladt. Az apa, bár vigasztalhatatlan volt, a fogadalmát teljesíteni akarta, de a megígértnél sokkal egyszerűbb kelyhet tett az oltárra. Egy láthatatlan kéz azonban visszautasította a kelyhet, és lesöpörte az oltárról. Egyszer csak látja ez az ember, hogy a halottnak vélt kisfia beszalad a templomba, és elmeséli, hogy amikor beleesett a vízbe, Szent Miklós püspök vette az ölébe, és megmentette. Végül az igazi hálaajándékot tették le az oltárra.

Szent Miklóst ábrázoló orosz ikon

Myra városában és Konstantinápolyban Miklós püspököt már a 6. században tisztelték. Ezekről a területekről terjedt el tisztelete az egész görög, szláv, illetve orosz egyházban. Kappadókia tartományának falusi templomaiban általában más szentek társaságában mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolják. Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta: az ország fő patrónusa lett. 

A latin egyházban – a dél-itáliai területtől eltekintve – lassan és később terjedt el tisztelete. A 9. században Rómában egy bazilikában és három kápolnában tisztelték. Németországba a 10. század végén került a Miklós-kultusz a görög származású Theofanu császárnő révén. Franciaország és Anglia területén a normannok által terjedt el Szent Miklós tisztelete a 11. század végén. Ereklyéinek 1087-ben Bari városába történt átvitele Európa-szerte fölvirágoztatta a Miklós-tiszteletet. 

Szent Miklós-bazilika, Bari

A 11. században keletkezett a három megölt, majd Szent Miklós által feltámasztott diák története, mely a „miklósolás” szokásának hátterében áll, s a középkor végétől a latin szertartású Európában, főleg Normandiában, a német nyelvterületen és a szomszédos népeknél, így hazánkban is népszerűvé vált. A játék kialakulását a három diák megmentése, továbbá a három szegény lány megajándékozása és természetesen a gyermekpüspök választásának hagyománya készítette elő. Miklós ünnepének előestéjén betér azokba a házakba, ahol gyermekek vannak: vizsgáztatja, megimádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint megjutalmazza, vagy virgáccsal megfenyíti őket. Ezt több változatban a kíséretében lévő ördög hajtja végre.

Irgalmas Istenünk, Szent Miklós püspök közbenjárására őrizz meg minket minden veszélyben, hogy biztonsággal járjuk az üdvösség útját! A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Szent Miklós a hulló hóban puttonyával körbejár.
Bekopogtat minden házba, minden szegényt megtalál.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó: röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, nekünk adja jókedvét.

Ajándékát hátán hordja, szíve csupa szeretet.
Sose nézi: jó vagy, rossz vagy? Szeret minden gyereket.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó: röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, nekünk adja jókedvét.

Ajándéka nem az arany, nem is hamis földi kincs.
Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs!
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó: röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, nekünk adja jókedvét.

Ezen a szép téli estén kövessük a példáját:
vidám, boldog nevetéssel ünnepeljük Mikulást.
Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó: röpíti szél, szánkó.
Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, nekünk adja jókedvét.

Forrás: Katolikus.hu, Jacopo da Voragine: Legenda Aurea; Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

Fotó: Wikipedia.it; British Museum

Magyar Kurír