Imádság közben, különösen a szentmise alatt Tamás gyakran élt át misztikus eksztázisokat. Ezek gyakran kínosak voltak számára, és mindent megtett, hogy elrejtse őket. Így egy beöltözéskor mondott prédikációja alkalmával negyedórán át nem tudott beszélni.

Tamás Fuentellanában született 1488-ban. Apja, aki molnár volt, a péntekenként őrölt lisztet elosztotta a szegények között. Anyját is jótékonyságáról ismerték. Tamás utánozta a szüleit: gyermekként gyakran elajándékozta a reggelijét, sőt még ruhadarabjait is a szegényeknek.

Korán megmutatkozott, hogy átlagon felüli képességekkel rendelkezik. Amikos meghalt az apja; egy házat és némi pénzt hagyott rá. Tamás hazatért, a pénzt szétosztotta a rászorulók között, a házat pedig anyja beleegyezésével kórházzá alakította át. Ragyogó tanár hírében állt. Kétévi tanító tevékenység után ott hagyta a professzorságot, és belépett az ágostonosok rendjébe. Rendtársai csodálták a csendes, szerény novíciust.

1518-ban pappá szentelték. Most már a kolostorban is kellett teológiát tanítania. Csakhamar keresett gyóntatóatya és igehirdető lett. V. Károly császár udvarába akarta vitetni, ez azonban nem valósult meg.

1519-ben házfőnök, 1527-1529 között az andalúziai, 1534-1537 között a kasztíliai rendtartomány elöljárója lett.

1555-ben Tamás érsek úgy érezte, hogy meggyengült egészsége miatt hivatalát már nem tudja ellátni, ezért vissza akart vonulni. Mielőtt azonban erre sor került volna, meghalt. Előzően mindenét elajándékozta, még az ágyát is; csak azt kérte, hogy kölcsönvehesse addig, amíg szüksége lesz rá, hogy rajta halhasson meg. (+Valencia, 1555. szeptember 8.)

Tamás érseket 1618-ban boldoggá, 1658-ban pedig szentté avatták.

A székesegyház kanonokjai, akik sokat adtak a méltósággal teli fellépésre, gyakran szégyenkeztek érsekük miatt. Egyikük meglepte egy alkalommal, amikor éppen szerzetesruháját foltozta. ,,De excellenciád, ezt mégiscsak megcsinálja önnek bármelyik szabó egypár fillérért!'' -- vélte kissé bosszankodva. ,,De az a pár fillér egy szegény embernek talán az ebédjét jelenti'' -- jegyezte meg halkan az érsek. ,,Nagyon lekötelez a személyem körüli szorgoskodásával, de tudja, hogy sem az állásom, sem a kötelességem nem a ruházatomtól függ. Csak a rám bízott lelkekről kell gondoskodnom.'' -- mondotta más alkalommal. Amikor a kanonokok arra késztették, hogy hordja legalább a selyem püspöki kalapot, végre engedett. Olykor azonban rámutatott a kalapra, és nevetve mondta: ,,Ez az érseki méltóságom! Elöljáróim, a kanonok urak szükségesnek tartják, hogy hordjam, mert különben nem lennék érsek!''

http://www.katolikus.hu/szentek/0922-428.html