Az Ez az a nap keresztény kulturális szervezőiroda „A remény hangjai – ’56 él” címmel tart nagyszabású zenés megemlékezést a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához kapcsolódva a Budapest Kongresszusi Központban november 3-án. László Viktort, az iroda alapító főszervezőjét kérdeztük.

– Mikor jött létre az Ez az a nap és milyen céllal?

– 2000-ben alapítottuk meg az irodát. Az akkori, millenniumi készülődés kiemelkedő eseménye volt, amikor minden felekezetből egybehívtuk azokat a Krisztusban hívőket, akik szolgáltak és dicsőítettek, és szerettek volna közösen imádkozni a nemzetért. A Parlament előtt találkoztunk 2000. június 10-én, pünkösd szombatján, és a Tabánba vonultunk át együtt. Ezer-ezerötszáz emberre számítottunk, végül huszonötezren gyűltünk össze. Az, hogy ennyi embert megérintett a gondolat, megerősített bennünket abban, hogy a víziónk az Úrtól van, és hogy egységben erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Azóta várjuk a hívőket minden keresztény közösségből határainkon innen és túl. Hívjuk az Istent keresőket, hisszük, hogy itt találkozhatnak Vele és az életük új irányt vehet. Fontos számunkra, hogy minden évben legyen egy nap, amikor összejövünk Isten nevében hálaadással, és imádkozunk népünk megtéréséért és az egyházért. Célunk, hogy mélyebben elkötelezzük magunkat Isten mellett, és hisszük, hogy ezáltal hatással lehetünk környezetünkre. Évről évre tavasszal a Budapest Arénában szervezünk teltházas ifjúsági, zenés találkozót minden korosztály számára.

– Az elmúlt tizenöt esztendőben rendezvényeiken 250 ezer ember gyűlt össze 30 országból, minden korosztályból, különböző felekezeteket képviselve, Jézus nevében. Most pedig 1956 emlékének szentelnek egy napot. Hogyan született meg ez az ötlet?

– Ez egy hosszú folyamat eredménye. Az elmúlt évek során gyakran gondolkoztunk el azon, hogy nem csupán a jelen és a jövő létezik, hanem a múlt is, amelyből erőt meríthetünk. Így azoknak a példájából, akik az életüket adták vagy kockáztatták azért, hogy mi szabadon élhessünk, szabadon gyakorolhassuk a hitünket. Tavaly március 15-én Aradon tartottunk egy ún. roadshow-t. Számunkra ez azt jelenti, hogy körbejárjuk az országot, sőt, elmegyünk a határon túlra is. Aradon a város román polgármestere ideadta nekünk a városi színházat, teljesen ingyen, és személyesen köszöntötte az egybegyűlteket. Magyarok és románok együtt imádkoztunk és dicsőítettünk, majd megkoszorúztuk az aradi vértanúk sírját, egy történész, lelkész barátom pedig felolvasta utolsó mondataikat. Megrendítő volt a hazaszeretetük és az Istenhez való kapcsolódásuk. Ott, Aradon vetődött fel bennünk a kérdés, hogyan jelenik meg a történelem Istene a múlt, jelen és jövő összefüggésében, és miként tudunk mi ehhez kapcsolódni imádságban.

Hálát kell adnunk Istennek, hogy egy szabad országban élhetünk. 1956 az elmúlt évszázad magyar történelmének egyik legjelentősebb eseménye, úgy éreztük, tartozunk azzal Istennek és a hazánknak is, hogy megszervezünk egy olyan rendezvényt, amelyen a hit irányából közelítünk 1956 történéseihez. Jó, ha elgondolkodnunk azon, vajon hány ember tette meg azt a bátor lépést, amit mi a jól bejáratott, kényelmes életvitelünkkel nem biztos, hogy megtennénk. Eszembe jut a gyermekkorom, amikor 1956-ról még beszélni sem szabadott. A történelemkönyvekből kimaradt, és csak az akkori hatalom álláspontjának megfelelő véleményeket lehetett olvasni róla.

– A november 3-ai rendezvényük teljesen ingyenes.

– Igen, bárki eljöhet, regisztrálni is lehet az eseményre az ezazanap.hu oldalon. (A honlap információi szerint a jegyrendelést átmenetileg felfüggesztették, az igényléseket várólistára tudják felvenni. – a szerk.) Isten azt sugallta nekünk, hogy adjunk hálát azért, ami 1956-ban történt, amikor emberek százai, ezrei áldozták életüket a magyar szabadságért. Isten kezébe helyezzük ezen a napon a történelmünket, és a jövőbe tekintünk, úgy, ahogy azt Jeremiás próféta könyvében olvashatjuk: Isten reményteljes jövőt készít nekünk. A november 3-i rendezvényünknek van egy történelmi visszatekintése, és van egy olyan dimenziója is, hogy hiszünk abban, Budapest nemcsak térségünk európai központja, hanem Isten cselekvésének is fontos helyszíne. 

A legutóbbi rendezvényeinken azt vettük észre, hogy rengeteg román, szlovák fiatal is érkezik, így a kiengesztelődés, a megbékélés helyszíne is vagyunk. Nem teszünk mást, mint Isten segítségét hívjuk segítségül, énekelünk, imádkozunk, dicsőítünk. Ilyen izgalmas utakra hívott bennünket az Úr az elmúlt időszakban, és ennek egyik csúcspontja lehet lelkileg, hogy a forradalom hatvanadik évfordulójához kötődve, a történelmünkbe kicsit beleágyazódva szeretnénk hitet meríteni.

– 1956. november 3-a volt a forradalom utolsó reményteli napja, másnap a visszatérő szovjet csapatok gyilkos, kíméletlen akcióba kezdtek. Tudatos volt ez az időpontválasztás?

– Igen, és úgy terveztük meg a programot is, hogy bele tudjunk kapaszkodni az élő Isten élő reménységébe. Azonosság a hatvan évvel ezelőtti és az idei dátum között, hogy Magyarországnak egyetlenegy dologra volt és van ma is szüksége: a reményre, amit nem mindegy, hogy honnan merít. Lehet az életünkből, történelmi példákból, hőseink áldozatából meríteni, és mindezt ötvözhetjük, kérve az élő Isten segítségét.

– Ennek szellemében állították össze a programot?

– Az egyik fellépőnk, a keresztény evangelizáló zene kiemelkedő képviselője, Pintér Béla külön dalt írt 1956-ról, amit most fog előadni először nyilvánosság előtt. Emellett természetesen az Urat dicsőítő dalokat is énekel majd. Fellép egy roppant tehetséges énekesnő, Mátécsa Hanna is, a zenekarával, Hanna Projekt néven. Az este különlegességeként pedig a legendás, progresszív zenét játszó East együttes is színpadra lép. Az ő dalaikban már a hetvenes években megjelent a remény és az útkeresés motívuma. Már a a Kádár-korszakban megpróbálták szimbolikusan kifejezni, hogy vége lesz annak az útnak, és egyszer csak helyre fognak állni a dolgok, de ezt nem lehetett akkor kimondani, ezért hihetetlenül finom költő megfogalmazásokkal és gyönyörű zenével próbálták kifejezni a gondolataikat. Dalaikban már benne volt a rendszerváltozás szívdobogása. Egyik szövegük szerint: „A játék véget ért, az út vége jól látható, a gödör felett hullani kezd a hó.” Gyerek voltam még akkor, de ezt a szöveget hallva megéreztem: van valami a felhők fölött, ami mindig kék és a legfőbb reményt képes adni az ember életében. Az East történetének csúcspontja volt, amikor 1989-ben megírták az 1956 című dalt, a rendszerváltozás tulajdonképpeni himnuszát. Ez nemcsak Magyarországon adott erőt az embereknek, hogy merjenek lépni, dönteni, hanem az egész világot bejárta, angolra is lefordították. Ez a dal a november 3-i esténknek is egyik csúcspontja lehet. A refrénje így hangzik: „Zúgó szél, újra bontsd ki azt a tépett zászlót. [...] Hungary, szólít, hív a remény hullámhosszán.” A zúgó szél egyértelműen a Szentlelket jelképezi. A zászlónk most is tépett egy kicsit, most is viharok között élünk, úgy érezzük, enyhén remeg alattunk a föld, és nem marad más reményünk, mint hogy a zúgó szelet hívjuk segítségül. Vagyis a Szentlelket, hogy isteni dimenzióban legyünk képesek előrehaladni a következő időszakban. Isten színe elé állva emlékezünk ezen a napon, és reménykedünk egy szebb jövőben.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír