A Zala megyei ősi Mária-zarándokhelyen összegyűltek a hívek a Boldogságos Szűz Mária neve napján. Az érseki helynök ünnepélyes szentmisét mutatott be, melyen Tódor Szabolcs esperes, búcsúszentlászlói plébános, Bóka Tibor alsópáhoki plébános, Mezei András keszthelyi plébános, valamint Nyisztor Krisztián (Szombathelyi Egyházmegye) koncelebráltak.

Az angyali üdvözletről szóló evangéliumi rész által a szentbeszéd középpontjában a Szűzanya példája állt. A prédikációban elhangzott: „Isten mindent velünk és általunk szeretne tenni, és soha nem nélkülünk és helyettünk. Velünk együtt szeretne újra és újra ebben a világban megjelenni, szeretetének tanújelét adni, gyógyítani, vigasztalni, a szíveket örömtelivé tenni. Fontos, hogy jól értsük:

Isten szépet álmodott meg velünk és általunk, de a mi igenünk nélkül ez nem tud valóra válni!

Máriának van ideje Isten számára, ő megszólítható – az ember viszont annyiszor fut, rengeteg tennivalója van, sokszor nem tudunk Isten számára megszólíthatók lenni.”

Homíliájában kiemelte az érseki helynök, hogy mennyire fontos az önmagunkkal való találkozás azáltal, hogy megtaláljuk azt a tekintetet, ahogyan Isten minket lát. A prédikáció végén hangsúlyozta: „Milyen fontos megkérdezni, hogy mi lehet az Isten akarata itt és most, emberi kapcsolatainkban, életünkben.”

A szentmise végén köszönetet mondott és hálát adott Tódor Szabolcs plébános a sok segítségért, munkáért mindazoknak, akik részt vettek benne, segítették a felújítást. Kiemelte az összefogás, a közösség erejét, hisz mindenki ingyen, önként dolgozott. „Ez a tietek, a környéké, az ittenieké. Mindent, amit teszünk: Isten dicsőségére, a közösség és a lelkek javára tesszük.”

* * *

A Remetekert története egészen a török időkig nyúlik vissza, amikor Nagykapornak kiürült, az emberek az erdőbe menekültek, és ott kezdtek el gazdálkodni. Később szép lassan visszaszivárogtak a faluba. Az 1600-as évek közepén jezsuiták telepedtek le, és mintaértékű gazdálkodást folytattak. Ebbe beletartozott a mezőgazdaság, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás is.

A harangláb története Makovecz Imre nevéhez fűződik. A Kossuth-díjas építész apai nagyszülei Nagykapornakon éltek, gyermekkorának nyarait ő is ott töltötte, így szívén viselte a környék sorsát. Az eredeti harangot nyolcvan év „szolgálat” után lopták el 2004-ben. Makovecz Imre megtervezte az új haranglábat, lerajzolta, és arra kérte a helyieket, hogy csináltassák meg, ő majd intézi a harangot. Így is lett. Az új harangot 2005-ben szentelte fel Márfi Gyula veszprémi érsek. A kertben néhány tiszteletreméltó személy fából készült szobra is helyet kapott, többek között Szent II. János Pál pápáé, Szent Józsefé és Szent Pálé. A kápolnát és környékét egy erdész és egy remete őrzik. Vértanúk emlékkeresztje, pihenőhely, szalonnasütő és a Mária-forrás található még itt – mutatja be a helyet a Zalaerdő oldala.

Forrás és fotó: Zalaerdo.hu, Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír