Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhellyé nyilvánításának 10. évfordulóját ünnepelték augusztus 13-án, a kegyhely főbúcsúján. A katekézisben Udvardy György püspök az irgalmasság testi cselekedeteiről beszélt. A hálaadó szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhellyé nyilvánításának 10. évfordulóján 1939 óta első alkalommal köszönthették Nógrád megyében államalapító királyunk relikviáját. Az ünnep a Szent Jobb fogadásával kezdődött a bazilika előtt, majd az ereklyét elhelyezték a szabadtéri oltárnál.

1939-ben az akkori Magyarország számos pontja, így Salgótarján felé is elindult az Aranyvonat, hogy államalapító királyunk ereklyéjét elvigye a Budapesttől távol lévő területekre, ezzel is alkalmat adva az ezeréves történelmünkért való hálaadásra. Az ereklye jelenléte megerősítette a társadalomban Szent István tiszteletét, az emberek elé állította példáját, hogy imádkozó, kormányzó és jótékonykodó jobbja utat mutasson a kor magyarjai számára. Most, 2016-ban elődeink példája nyomán mi is hálát adni, imádkozni, kormányozni és jót cselekedni tanulunk Szentkúton a szent királytól – fogalmazta meg Kálmán Peregrin OFM, a kegyhely igazgatója.

A főbúcsú szombati katekézisében Udvardy György püspök az irgalmasság testi cselekedeteiről beszélt. Konkrét feladatot bízott a zarándokokra: „Keressétek meg, kit kell meglátogatnotok akár a mai napon, ki a szegény a környeztetekben, ki szorul rá ott vigasztalásotokra.” Ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy az irgalmasság cselekedetei mögött mindig konkrét személyek állnak, s a cselekedetek is mindig konkrétak.  Mit jelent irgalmasnak lenni, miért és kinek kell ezt gyakorolni, hol a határa, mi a mértéke? – ezeket a kérdéseket tette fel az előadásban.

Isten és ember, Jézus Krisztus és az ember találkozására, kapcsolatára vonatkozóan a példabeszédek érzékletes képeit segítségül hívva adott útravalóul válaszokat; arra buzdítva, hogy az irgalmasság lényegét akkor értjük meg, ha felismerjük, az velünk kezdődik. Istent is csak akkor ismerjük meg, a Jézushoz tartozást is akkor tanuljuk meg, ha megcselekedjük a nehéz cselekedeteket: enni adunk az éhezőnek, inni a szomjazónak, meglátogatjuk a betegeket – fűzte hozzá a püspök.

Hogy miért? Mert alapvető bizonyosság számunkra, hogy Isten irgalmával jelen van életünkben – mutatott rá Udvardy György. A Szentírás alapján a szikla képével írta le a mellettünk minden élethelyzetben kitartó, együttérző jelenlétet, aki soha nem mondja: elég, aki mellettünk áll bajunkban, örömeinkben, kiáltásunkban. „És ez a jelenlét elérhető számunkra. Jézus Krisztus személyében ezzel az isteni irgalommal találkozunk” – fogalmazta meg az előadó. Jézusban, akinek megjelenését értetlenül fogadta a világ, válik megfoghatóvá, mit jelent az irgalmasság. A világ nem értette a szelíden fellépő Jézust, mert a Messiástól hatalmi lépéseket várt, de Jézus annak nevében jött, „aki a megroppant nádszálat nem töri el”.

Kényelmes és könnyű lett volna, az ellenséget legyőző, népe számára Kánaánt hozó Jézusban ünnepelni a Messiást. De Jézus másként jött el: a kilencven kilenc  bárány mellől elment megkeresni az egy elveszettet.

Jól tette ezt Jézus? – munkál az emberben az örök megbotránkozás. Hiszen óriási az aránytalanság, hol az Isten okossága, miért teszi ki a kilencvenkilencet veszélynek? Nem véletlen, hogy így gondolkodunk – figyelmeztetett Udvardy György, hiszen magunkat a kilencvenkilenc közé sorolva önmagunkat féltjük. Hiszen mi is tisztességgel éljük keresztény életünket, akkor ez nem elég? Ha el nem fogadom, hogy én is az az egy vagyok, akit Jézus keresni indul, fellel, meggyógyít, vállára vesz – nem értjük meg az irgalmasságot – mutatott rá.  

Ez egy, akit Jézus megtalál, olyan örömet él meg, amit meg akar osztani másokkal. Aki ismeri az irgalmasságot, annak nem kérdés, hogy cselekedni kell, csak az, hogyan legyen irgalmas. Ezért bízza ránk az egyház az irgalmasság cselekedeteit – tanított a püspök.  Amikor az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk, Jézus élete mellé való odaállásunkat fejezzük ki. Jézus nem lehetetlent kér tőlünk, csak azt, hogy szentségei által bennünk működhessen, s miközben cselekszünk, minket magunkat is alakít – fűzte hozzá.

A kilencvenkilenc, aki úgy véli, hogy ő tisztességes, elvégzi a dolgát, nem tekinti magát megszólítottnak. A másikra annak érdemei szerint tekint, ahelyett, hogy Isten szemével látná: Isten számára az ember szabad, méltó, az életet hordozó képmás – figyelmezetetett a szónok, aki szerint az egyház konkrét cselekedeteket mutat:  ne álmodozzunk, hanem bátran nagylelkűen tegyük, amit az élet kíván tőlünk!

Természetes, hogy sok kérdés felmerül bennünk: Mennyit adjunk pénzből, időből, energiából? Kinek adjunk? Mi a mérték? Az egyház tanítása választ ad erre: megvan mindennek a rendje, az ember körül egyre nagyobb sugarú körökben állnak azok, akikért felelősek vagyunk. A családunk, a rokonságunk, a plébániánk, a lakóhelyünk életközössége, a hazánk, ahol  magunkra ismertünk.

Nem vezethet azonban az a kényelmes hozzáállás, hogy csak a feleslegünkből adunk, abból, amire nincs szükségünk, amit meguntunk. Úgy adj, hogy fájjon – idézte Udvardy György Teréz anyát. „Engedd közel a magadhoz a másik embert” – erre vezet az irgalmasság. Jézus azt mutatta meg, hogy a kapcsolatainkban tudjuk jól szeretni egymást. Ha nincs bátorságunk kilépni a kényelemből, nem lesz alkalmunk megismerni Istent – figyelmeztetett Ferenc pápa nyomán a díványkereszténység veszélyére. Majd arra hívta fel a figyelmet, nem várhatunk másokra a segítésben, nem háríthatjuk a felelősséget másra, vállalnunk kell, hogy a csöppnyi keveset osztjuk meg, mert a kereszténység tapasztalata az, hogy a keveset is meg lehet osztani.  

Az irgalmasság cselekedeteit azért bízza ránk Isten, mert éltetni akar. Ezek a cselekedetek a kapcsolatot építik, a kapcsolat pedig az élet megújítását jelenti. Legyen bátorságunk cselekedni – ehhez kapcsolódóan konkrét feladattal indította útnak a részvevőket a püspök.

A katekézis után a települések, plébániai közösségek lobogói és keresztjei hordozóinak bevonulásával kezdődött a szentmise. Népviseletbe öltözött fiatalok a szentély elé helyezték el a Szűzanya szobrát. Hosszú sorban léptek az oltárhoz a koncelebráló püspökök, paptestvérek, a kegyhelyet működtető ferences atyák.  

Várnai Jakab OFM köszöntötte a rend nevében az egybegyűlteket. A kegyhely jubileumán a hálaadás szükségességét hangsúlyozta. „A nemzeti kegyhely azt a gondolatot élteti, hogy egész nemzetünket ide hozhatjuk, ma pedig azt a Szent Jobb jelenlétében tehetjük meg” – fogalmazott. Örömének adott hangot, hogy a ferences rend kérésére a Szentszék dekrétumot adott ki, mely kimondja Szentkút affiliációját a Szűzanya főtemplomával, a római Santa Maria Maggiore-bazilikával. Ezzel megerősítjük hitbeli és kegyelmi közösségünket a világegyházzal – mondta Várnai Jakab.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a magyar kegyhely fiókintézményként kapcsolódik a római bazilikához, és részesül az anyaintézmény kiváltságaiból. Ezeket a kibővített búcsúkiváltságokat tartalmazza a Santa Maria Maggiore-bazilika és az Apostoli Penitenciária közös dekrétuma, amelyet Varga Lajos váci segédpüspök  olvasott fel a szertartás keretében.

A tíz év kegyelmeiért hálát adó szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt. Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Tíz éve annak, hogy püspöki karunk a mátraverebély-szentkúti kegyhelyet nemzeti szentélynek nyilvánította. Abban az esztendőben imaévet hirdettünk a nemzet lelki megújulásáért. A nándorfehérvári győzelem 550., az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára emlékeztünk akkor. Sok minden történt abban az évben: nemzeti zarándoklatot tartottunk Fatimában, ahol hazánkat és nemzetünket a Szűzanyának ajánlottuk; ünnepélyes szertartáson hirdettük meg a kiengesztelődést népeink között a szlovák püspöki karral együtt. Ebbe a sorba illeszkedett a nemzeti kegyhelyek megalapítása is. Örömmel látjuk, hogy Mátraverebély-Szentkút a zarándoklat, az imádság és a lelkipásztori szolgálat eleven központjaként működik. Ébren tartja a nemzetünkért érzett felelősséget és a bizalmat az isteni gondviselésben. A mai napon a Szent Jobb ereklyéje is ellátogatott Szentkútra. Szent István kormányzó és védő jobb keze egyszerre fejezi ki az isteni gondviselés erejét és az emberi igyekezet értékét egyéni sorsunk alakulásában és nemzetünk életében.

A Boldogságos Szűz Máriát, mint hazánk pártfogóját, a művészet és az irodalom már évszázadok óta kifejezetten is említi, a hívő emberek pedig mint hazánk védasszonyához könyörögnek hozzá. Pázmány Péter imádságos könyvében a Szűzanyához fordulva kéri, hogy szabadítsa meg és vezesse az igaz hitre a rábízott magyarokat. A XVIII. században pedig elterjed a Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk kezdetű ének, amely szinte a nemzeti himnusz szerepét töltötte be. Eszterházy Pál nádor is meg volt győződve arról, hogy Szűz Mária közbenjárása végigkíséri népünk történetét. Harmonia Coelestis című munkájában külön imádságot találunk a Magyarok Nagyasszonyához. Felajánló imáját – modernebb változatban – augusztus 20-án ünnepélyesen megismételjük. De a Magyarok Nagyasszonya elnevezés megtalálható már abban az 1661-ben megjelent munkában is, amely a máriavölgyi kegyhelyen történt csodás gyógyulásokat gyűjti össze. A török alóli felszabadulást pedig, különösen Buda visszafoglalását (1686) és a zentai csatában aratott győzelmet egyértelműen a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásának tulajdonították. Ezért I. Lipót császár és király hazánkat 1693-ban ismét felajánlotta Szűz Máriának, követve ezzel Szent István példáját. Lipót király pénzein is megjelenik a Szűzanya mint Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, Magyarország Pártfogója. Így jutunk el ahhoz a bensőséges kapcsolathoz, amely a Magyarok Nagyasszonyának és a bűn nélkül fogantatott Szűzanyának a tisztelete között fennáll.

A mai evangéliumban, az angyali üdvözletben, a lényegét hallottuk Szűz Mária szerepének. Hogy az Úr van vele és teljes a kegyelemmel. Isten kiválasztotta őt saját ajándékozó szeretetéből, kivette őt az áteredő bűn súlya alól, azért, hogy nagy tervet valósítson meg vele, az Üdvözítő édesanyjává tegye. Akivel az Úr van, az telve van kegyelemmel. A boldogság, az ember hivatásának a célja, Isten közelségétől valósul meg. A mai evangéliumi részlet a Szeplőtelen Fogantatás dogmájával függ össze, annak bibliai alapja. Hiszen itt mondja ki a kegyelemteljes szót az angyal. S hogyan lehetne az áteredő bűnben fogant ember teljes a kegyelemmel Krisztus megváltó műve előtt, ha nem Isten különleges ajándéka folytán? És éppen ez az, amit a Szűzanyáról hiszünk és vallunk, amit dogmaként is kihirdetett az egyház: a Szűzanya fogantatásának pillanatától mentes az áteredő bűntől, azaz szeplőtelenül fogantatott.

Magyarországon volt egyszer egy egyetem, a Pázmány Péter által alapított, akkor még jezsuita egyetem, ahol minden tanárnak – akkor még nem volt a dogma kihirdetve – ígéretet kellett tennie, hogy védelmezi a Szeplőtelen Fogantatás hitét. Ezt II. Ferdinánd császár és király (1578–1637) rendelte el éppen az akkor újonnan alapított nagyszombati egyetem számára. Ugyanő már akkor kérte az Apostoli Szentszéket, hogy a szeplőtelen fogantatás igazságát dogmaként hirdessék ki.

Tehát nem véletlen, hogy minden hívő ember számára ő a remény csillaga, mert az egész emberiség reménysége is őáltala jött a világra. Így lehet neki sok nép a gyermeke. Mert persze nemcsak a Magyarok Nagyasszonya ő, hanem a körülöttünk élő keresztény nemzetek is mind a saját édesanyjuknak, Nagyasszonyuknak tisztelik. Ha manapság sokan nem gondolnak is a hitre vagy a saját kultúránk keresztény gyökereire, azért a közösségek hagyományában és a valóban hívő emberek szívében és meggyőződésében tovább él Szűz Máriának ez a fajta tisztelete. Megtalálhatjuk ezt az osztrákok, a szlovákok, a lengyelek, a csehek, és a körülöttünk élő többi népek körében. De saját pártfogójukként tisztelik Szűz Máriát a katolikus népek szerte a világon. A Guadalupei Szűz Anya Mexikóvárosban egyszerre Mexikó királynője, az Amerikák Nagyasszonya, a Fülöp-szigetek Királynője. Tehát tisztelik a Szűzanyát mind-mind a keresztény népek, mint a saját édesanyjukat. És rendben is van ez így, mert egy anyának sok gyereke lehet, de egy-egy gyereknek édesanyja csak egy van. Tehát kizárólagos és különleges kapcsolat az, ami bennünket közösségként is Máriához fűz, de nem úgy kizárólagos, hogy más népeket zár ki belőle, hanem úgy, hogy ráébreszt bennünket: egyetlen égi Édesanyánk van, Szűz Mária személyesen.

Ebben a bizalomban gondoljuk át ma újra, mit is jelent nekünk, hogy Mária népe vagyunk. Eszünkbe juthat nagyon sok történelmi adat. A régi magyar zászlók, közepükön a Boldogasszonnyal, vagy akár a Pázmány Egyetem hajdani címere és pecsétje ugyancsak a Boldogasszonnyal a közepén, eszünkbe juthat azután, nagyon sok minden a nemzeti kultúránkból is, a katolikus kultúránk gyökereiből. És nem kell szégyellni azt, hogy a Katolikus Egyház ma is a legnagyobb vallási közösség hazánkban. Nem tudunk egészséges nemzet lenni sem anélkül, hogy a saját vallási és kulturális azonosságunkat el ne fogadnánk. Ez ma azt jelenti, hogy népünk több mint fele katolikusnak van keresztelve, hogy kultúránkban, köztudatunkban erőteljesen jelen van a katolikus örökség. Ez az örökség pedig egyszerre jelent bizalmat a Gondviselésben és a jövőben, nemzeti sajátosságaink értékelését és elfogadását, de jelenti azt is, hogy megnyitjuk a szívünket minden más nép felé. Mindez olyan tény, amit el kell ismernünk, amivel lélekben harmóniába kell jutnunk ahhoz, hogy önmagunk lehessünk. Ezután pedig tovább kell lépnünk. Mindezt el kell mélyítenünk, hiszen nem pusztán kulturális tény a mi katolicizmusunk, hanem személyes, életre szóló, vallási meggyőződés. És itt találunk vissza a Szűzanyához, aki igazán mindnyájunk édesanyja.

Nemrégiben Lengyelországban sokan kérdezték tőlem, világiak, papok, püspökök is, hogy folytatjuk-e még 2006-ban kezdett imádságunkat a nemzet lelki megújulásáért. Azt válaszoltam nekik, hogy az akkor hirdetett imaév ugyan véget ért, de az imádság folytatódik, mert Isten segítségére és a Magyarok Nagyasszonyának közbenjáró szeretetére mindnyájunknak nagy szüksége van. Imádkozzunk hát tovább nemzetünkért, de imádkozzunk a szomszéd népekért, de különös szeretettel a lengyelekért is, akik ma is hívő szimpátiával kísérnek és lélekben segítenek minket.

Kérjük Szent István királyunk védelmét és lelkesítő támogatását népünk számára! Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, hogy legyen egész nemzetünk pártfogója, és vezessen el bennünket is Szent Fiához! Ámen.

A szentmisét körmenet, a Szűzanyának tett felajánlás megújítása követte, majd a bazilikában a zarándokok a Szent Jobb előtti tiszteletadásával folytatódott az ünneplés. Ez a rimóciak rezesbandával és a nagykátai harmonikásokkal kísért bevonulásával, valamint más gyalogos zarándokok beköszönő imádságával kezdődött.

A vesperás előtt újra kehelyezték a Szent Jobbot a szabadtéri oltárhoz, majd a vigília szentmiséjét Snell György püspök mutatja be, és a zarándokok búcsúztatják a Szent Jobbot.

A főbúcsú augusztus 14-én és 15-én folytatódik. Vasárnap a katekézist Dolhai Lajos teológiai tanár tartja a búcsúnyerésről, a szentmisét bemutatja és a körmenetet vezeti Ternyák Csaba egri érsek.

Augusztus 15-én, hétfőn Kocsis Fülöp metropolita tart katekézist a gyónás szentségéről, s ugyancsak ő mutatja be a szentmisét és vezeti a körmenetet.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír